Nyári szünet alatt is fontos a rászoruló gyermekek étkeztetése

Magyarországon az aktuális gazdasági helyzet, valamint az infláció és a részleges rezsiemelés miatt egyre több ember szenved szegénységben. Sok kisgyerek sosem kap Mikulás-csomagot vagy húsvéti tojást, sőt, egyre több család tragédiája, hogy gyümölcs, zöldség, hús sem kerülhet az asztalra. Ma Magyarországon mintegy kétszázezer olyan gyermek van, aki segítségre szorulna, akiknek a nyári szünet és a bezárt menza egyet jelent a bizonytalansággal és a korgó gyomorral. A 30. éves fennállását ünneplő Gyermekétkeztetési Alapítvány – más civil szervezetekkel összefogva- nap, mint nap azért dolgozik, hogy ők is felhőtlenül, jóllakottan tölthessék a szünidőt.

Az Európai Unió 26 országában végzett statisztikái szerint 2020-ban az uniós 16 évesnél idősebb lakosság 5,5 százaléka szenvedett élelmiszer-szegénységben. Magyarországon közel 1 millió felnőttet érint a probléma, ami a negyedik legrosszabb helyet jelenti az uniós országok között, rögtön Bulgária után.

A három évtizede működő Gyermekétkeztetési Alapítvány évközben is támogatja a nélkülöző gyermekeket, de a nyári leállás ideje alatt sem engedi el a kezüket. Legújabb jótékonysági akciójuk, hogy kétszáz élelmiszer-csomagot juttatnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Minden egyes csomag egy egész heti ebédet jelent egy család számára, ezzel próbálják enyhíteni a nyári időszak nehézségeit.

A nyári szünet különösen megnehezíti a rászoruló gyermekek életét. Míg az iskolában hozzájutnak az ebédhez és tízóraihoz, ez nyáron megszűnik. Ez komoly terhet ró a családokra, sokan nincsenek is rá felkészülve. Ezért a következő időszakban 200 élelmiszer-csomagot készítünk el, hogy segítsünk ezeknek a családoknak. Ezek a csomagok tartós élelmiszereket tartalmaznak. Átlagosan 5-600 gyermek és szüleik egyheti ebédjét fedezik. A jelenlegi cél, hogy legalább 10 településre eljussunk. Sok kicsi sokra megy alapon, mindig nagyon örülünk a támogatóknak: legyen szó akár pénzadományról, akár étel felajánlásról. A támogatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy folytathassuk ezt a fontos vállalást


Hirdetés

– árulta el Fekete Csaba, az alapítvány elnöke. Az alapítvány arra törekszik, hogy a főzés és étkezés a szegény családokban is közös élménnyé válhasson. Saját szervezésű nyári táboraikban pedig a kicsik igazi kalandokat élhetnek át, örökre szóló élményeket szerezhetnek. A tematikus táborokban szakemberek és sportolók segítenek a gyermekeknek, és motiváló beszélgetéseken vesznek részt velük. Különböző játékokat és vetélkedőket is szerveznek a fiataloknak.

A jelenlegi időszakban, a nyári feladatok mellett az iskolakezdés előkészítése áll a fókuszunkban. Az étkeztetés mellett a tanszerek és egyéb szükséges eszközök beszerzését is segíteni szeretnénk. Decemberben pedig azokat a gyerekeket ajándékozzuk meg Mikulás-csomaggal, és személyre szóló karácsonyi ajándékokkal, akik egyébként semmit sem kapnának

– árulta el Fekete Csaba.

A címlapképen gyerekek ebédelnek az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola ebédlõjében 2019. július 3-án. Jövõre minden eddiginél több forrást, 82 milliárd forintot fordít a kormány szociális gyermekétkeztetésre – közölte a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
MTI/Kovács Attila

'Fel a tetejéhez' gomb