Sofron István: Hiába sikerült pontokat szereznünk, a legnagyobb álmunk mégsem vált valóra!

A magyar válogatott jégkorongozóval a 2023-as világbajnokságról, a magyar jégkorong helyzetéről, az esetleges visszavonulásáról és a profi sport utáni életről is beszélgettünk.

Többször is elmondtátok, hogy a franciák és az osztrákok elleni találkozó lesz a sorsdöntő számotokra. Amikor olyan nagy hokinemzetek ellen kell pályára lépnetek, mint az amerikaiak, svédek vagy finnek, akkor mi jelenti számotokra a motivációt?

Már a címeres mezt felvenni mindannyiunk számára egy speciális élmény, és egy A-csoportban szerepelni Magyarország színeiben, az még különlegesebb a számunkra, hiszen nem sokszor adatott meg ez egyikünk pályafutása során sem, de egy igazi hokinemzet ellen kikorcsolyázni, mint például Kanada vagy Amerika, az még különlegesebb érzés tud lenni, hiszen azok ellen a világsztárok ellen léphetünk jégre, akiket példaképként néztünk az előző években a képernyők előtt. Szóval nagyon-nagyon fura és egyben nagyon jó érzés, hiszen végre tétmérkőzésen meg tudjuk mérettetni magunkat a világ legjobbjaival.

Nem volt olyan gondolat a fejetekben, hogy oké, beleadunk mindent, nem vesszük félvállról őket, de azért mégis rápihenünk azokra a meccsekre, ami létfontosságúak lesznek a későbbiekben?

Nem. Ráadásul a mi sportunkban, ahol fizikális kontakt van, hogyha egy picit nem úgy mész bele, vagy nem teszed úgy oda magad, akkor sokkal nagyobb a sérülésveszély is, és egyik meccset sem engedtük el azért, mert esetleg majd az osztrákok vagy a franciák ellen több erőnk legyen. Egyedül a németek ellen léptünk úgy pályára az osztrák meccs előtt, hogy nem támadtunk le olyan mélyen, hogy ne fárasszuk le jobban magunkat, hanem egy picivel zártabban védekeztünk, de utólag ez be is vált, sokáig egy gólon tudtuk tartani őket, majd később az osztrákok ellen is ezt alkalmaztuk, mert láttuk, hogy jobban tudunk korongokat szerezni, szóval nem igazán készültünk máshogy egyik meccsre sem különösebben, mindenki ellen pontokat szerettünk volna szerezni, hiába tudtuk az erőviszonyokat.

2016-ban megvertétek a fehéroroszokat, akkor viszont annak a mérkőzésnek már nem volt tétje. Most azonban egy ki-ki meccsen legyőztétek a franciákat. Édesebb volt ez a győzelem, mint a 7 évvel ezelőtti?

Nagyon nehéz így párhuzamot vonni, de szerintem az a Fehéroroszország elleni győzelem, az valahogy egy nagyobb eufória volt. Rendes játékidőben tudunk nyerni, és az volt az első történelmi győzelmünk az elitben. De persze ez a francia meccs is egy hatalmas élmény volt, pontot szerezni vagy mérkőzést nyerni és újra meghallgatni a szurkolók által énekelt magyar himnuszt és látni, hogy felhúzzák a zászlót, szerencsésnek érzem magam, hogy ezt kétszer is átélhettem. Ez volt az igazi célunk, hogy pontot, pontokat szerezzünk és meccseket nyerjünk. Persze a bennmaradás és a pontszerzés között hatalmas különbség van. Hiába sikerült pontokat szereznünk, a legnagyobb álmunk mégsem vált valóra.

Ausztria ellen vezettetek 3-1-re, a játék minden elemében szinte felülmúltátok az ellenfelet, aztán jött egy szerencsétlennek mondható gól. Lelkileg megtört az egy picit titeket?

Persze minden bekapott gól, főleg egy ilyen szoros mérkőzésen lelkileg ad egy nyomást, egy terhet rak a vállunkra, sokszor nehezebb előnyből játszani, mert hátrányban az ember nem gondolkodik, csak teszi a dolgát, előnyben viszont elkezdünk egy picit félni attól, hogy behozza az ellenfél a hátrányt, de nem gondolom, hogy ez ránk ült volna, hanem egyszerűen csak egy jó hokimeccs volt, oda-vissza játék és végül ki tudtak egyenlíteni.

A bennmaradás végül a rávezetésekkel dőlt el, edzésen mennyit gyakoroljátok az ehhez hasonló szituációkat?

Nemcsak edzésen, de egy játékos, amíg eljut idáig, hogy felnőtt válogatottban játszik, rengeteg rávezetést gyakorol mind meccseken, mind edzéseken. Mindenkinek van egy pár csele. Ez egy lutri, mint ahogy a tizenegyesrúgás a fociban. Persze vannak képességbeli különbségek is akár csapatoknál, de ez már tényleg lutri, bárki nyerhet egy ilyen rávezetésben, most sajnos nem úgy alakult, hogy mi nyerjünk, nem is lőttük igazán jól a büntetőket, de ezzel nem tudunk mit csinálni, ilyen a sors, ilyen a játék, ilyen a hoki, ilyen az élet. Tanulni kell belőle, nem kudarcnak felfogni, most már talán egy pár hét távlatából én is azt látom, hogy egy sikert értünk el, bármennyire is fájó még mindig az, hogy mekkora lehetőség kapujában álltunk, de ez egy újabb részsiker a magyar jégkorong történelmében, hogy ilyen közel álltunk a bennmaradáshoz, megvan a következő lépcsőfok, bent kell maradni.

A kiesés ellenére azért elmondható, hogy a magyar jégkorong rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedben. De szerinted mi az, amiben még mindig nagyon le vagyunk maradva a többiekhez képest?

Szerintem az elmúlt 15-20 év egy hatalmas ugrás volt a magyar jégkorong fejlődésében a jó irányba, és hogyha megnézzük az elmúlt 16 évet, a válogatott mindig az A-csoport közelében tudott maradni, és egyszer sem esett ki a divízió I/A-ból, ami a körülöttünk lévő országoknak, akik ugyanúgy lifteznek föl-le, nem nagyon sikerült még. Egyre szorosabb a mezőny, nagyon feljöttek a divízió I-es csapatok, és ha megnézzük a jövő évi világbajnokságot, ami Bolzanóban vár ránk, ott egy olyan kiélezett mezőny van, ahol bármelyik csapat feljuthat és kieshet, mindez múlhat akár egy adott heti formán is.

Több kellene a Kevin Constantine-hoz hasonló szakemberből? Szerinted mi az ő legnagyobb erőssége? Milyen újdonságokat hozott magával?

Szerintem minden ilyen szakember, aki ilyen tudással rendelkezik és ennyi munkaórát tesz bele abba, hogy megtalálja a csapat legjobb formáját, és az adott sorokat, játékosról játékosra mindenkit kielemez a legutolsó mozzanatig, és arra törekszik, hogy jobbak legyünk, az csak a segítségére lehet a csapatnak. A magyar jégkorong, ha megnézzük a számokat, egy húsz évvel le van maradva, már az is csoda, hogy itt tartunk. Ha megnézzük, hogy mondjuk Kanadában vagy Amerikában mennyi jégkorongozó van, mennyi fedett jégpálya, mennyivel több lehetőség, ami a mi gyerekkorunkban nem adatott meg. A mostani generáció majd tíz év múlva remélhetőleg már megkapja azt a képzést, ami már elegendő, hogy olyan játékosokat neveljünk ki, akik majd külföldön vagy akár az elitben megállják a helyüket.

A Kanada elleni felkészülési meccs után azt mondtad, lehetséges, hogy utoljára húztad magadra a címeres mezt. Milyen tényezők fogják eldönteni, hogy ez ténylegesen így is lesz?

Igen, ez egy nagyon nehéz kérdés, az elmúlt évben sokat gondolkoztam rajta, hiszen telik az idő, jövőre a világbajnokságon 36 éves leszek már, és vagyunk egy jó páran, akik ebben a korban vagyunk, kik gondolkodunk azon, hogy visszavonuljunk a válogatottságtól. Nyilvánvalóan nagyon sok időt elvesz, sokkal kevesebbet lehetek a családommal, de hát ez a válogatott, az mindig is mindannyiunk számára az első volt, viszont már abban a korban vagyunk, ha nem is idén, de egy vagy két éven belül a legtöbbünk már akár fizikailag sem lesz képes arra, hogy egy tíz hónapos szezont végigcsináljon, de ezt jól át kell gondolnom, gondolnunk, hiszen csak most lett vége az idénynek.

Maradt még a bakancslistádon olyan kipipálandó rész, amit még mindenképp teljesíteni szeretnél?

Hú, nagyon sok ilyen dolog van igazából, de hogyha a hokival kapcsolatban maradunk, akkor az EBEL-ben még szeretnék bajnokságot nyerni.

Akkor a Csíkszereda nem a végső állomásod lesz?

A végső állomás, az nem hinném, hogy az lesz. Nem tudom, mit hoz a jövő, ott is várnak vissza, nagyon jó éveket töltöttem el ott, és nagyon-nagyon szeretem azt a közeget, tényleg az egész családommal csak hálásak lehetünk, amit ott kaptam az elmúlt két évben. Lassan viszont már tényleg el kell gondolkodjak azon, merre tovább és felvegyem a csapatokkal a kontaktot.

Vannak már terveid a profi sport utáni életre?

Vannak családi vállalkozásaink, de igazából szeretnék a hoki mellett is maradni valamilyen formában. Edzősködni nem nagyon akarok, de valamilyen formában a részese szeretnék lenni a sportnak, hiszen az életemnek ez egy meghatározó része volt, van és lesz is, de most már vannak a fejemben dolgok, amiket majd szeretnék csinálni, ez most a következő években pont kiforr addig, amíg abbahagyom.

Az elmúlt években láthattunk néhányszor a tévében is. Érdeklődsz ez iránt a világ iránt?

Igazából a párom miatt vállaltam el ezeket a szerepeket, hiszen ő közszereplő volt már előtte is, mielőtt megismerkedtünk, és igazából őt kérik fel ezekre a szerepekre. Sosem gondoltam, hogy én a médiában vagy a tévében fogok szerepelni, nem is voltak ilyen vágyaim, de hogyha valami olyan lehetőséggel kerülök szembe, ami előnyös lesz számomra, meg a családom számára, akkor nyilvánvalóan nem fogok nemet mondani.

A címlapképen Galló Vilmos (b) és Sofron István (b2) örül a második gólnak a jégkorong-világbajnokság hetedik fordulójában játszott Magyarország-Ausztria mérkőzésen a finnországi Tamperében 2023. május 22-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor