Koronavírus Újpesten

Az UTE jégkorongcsapatának tagjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal kéthetes hatósági karantén alá helyezte.

Az Újpesti Torna Egylet szerdai sajtóközleményében az áll, hogy az együttes tagjait hétfőn tesztelték, miután vasárnap kiderült, hogy az egyik játékos fertőzött. Azt írták, a Sportkórház PCR-teszteket végzett el a Megyeri úton, és a felnőtt keret harmadának, kilenc jégkorongozónak a tesztje lett pozitív. Hozzátették, második teszt most nem készülhetett, azt csak a hatósági karantén idejének lejárata után lehet elvégezni.

Az UTE vezetése úgy döntött, hogy az U20-as csapat tagjainak szintén kéthetes karanténba kell vonulniuk.

„A következő két hétben ebben a két korosztályban teljesen leáll a jégkorongélet Újpesten. A szakosztály közben elvégeztette a Megyeri úti jégcsarnok teljes fertőtlenítését, így a többi korcsoportban a hosszú hétvége után, hétfőn ismét elkezdődhetnek az edzések” – írta az UTE, amely vasárnap jelentette be, hogy az egyik felnőtt jégkorongozó koronavírustesztje pozitív eredménnyel zárult, ezért az újpesti jégpályát lezárták.

A kéthetes karantén miatt biztossá vált, hogy az újpestiek nem kezdhetik el az eddigi ütemtervnek megfelelően a szeptember elején rajtoló Erste Ligát.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön az újpesti Ladislav Sikorcin és a miskolci Vas János a Jégkorong Magyar Kupa döntőjében a DVTK Jegesmedvék – UTE mérkőzésen a miskolci jégcsarnokban 2018. január 20-án. MTI Fotó: Vajda János

Iratkozzon fel hírlevelünkre