Elek Gábor megkapta a méltó búcsút, BL-ezüstérmes a Ferencváros!

A Vipers Kristiansand nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a fináléban 28-24-re legyőzte a Ferencvárost, a norvégok sorozatban harmadszor emelhették magasba a trófeát.

A zöld-fehérek 1971 és 2002 után harmadik alkalommal jutottak be a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe, első két nekifutásra sajnos nem sikerült nyerniük. Amióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, azóta még a döntőbe kerülés is komoly akadályt jelentett a számukra, most viszont ezt a bravúrt is  sikerült elérniük.

Az elődöntőben ugyanis egy a végletekig kiélezett mérkőzésen, egy utolsó másodperces góllal verték meg a dán Esbjerget 30-29-re, amikor már mindenki felkészült a hosszabbításra, akkor jött Emily Bölk és távolról bevette az ellenfél kapuját.

 


Hirdetés

Az elődöntők egyébként remek hangulatban teltek, a magyar szurkolók kitettek magukért, összesen 20 022-en látogattak ki az MVM Dome-ba, ami egyben világcsúcsot is jelentett, hiszen korábban egyetlen női kézilabdameccset sem tekintettek meg ennyien a helyszínen.

Az utolsó nap hangulatát szépen megalapozták a győri kézis lányok, akik azok után, hogy nem sikerült döntőbe jutniuk, a bronzmérkőzésen már nem okoztak csalódást, így ők sem utaztak haza üres kézzel.

Igaz rendesen megnehezítették a saját életüket, azok után, hogy a félidőben már 7 góllal vezettek, a második játékrészben visszaengedték a dánokat, akik ki is tudtak egyenlíteni, szerencsére a vezetést egyszer sem szerezték meg, a végét pedig jobban bírta az ETO, így a kisalföldiek csak úgy, mint tavaly, most is bronzéremmel a nyakukban zárták a sorozatot.

Az esti mérkőzésre ismét megtelt a csarnok, és mindenki feszülten figyelte, hogy mire lesz képes az FTC a betonerős Kristiansand ellen. A Fradi az elmúlt években többször is összecsapott a norvég együttessel, 2021-ben kétszer is megverték őket, a legutóbbi találkozót azonban a Vipers nyerte.

Volt tehát miért visszavágnia Elek Gábor csapatának, a mérkőzés azonban nagyon rosszul indult magyar szempontból, a zöld-fehérek mintha az öltözőben ragadtak volna, aminek köszönhetően gyorsan négygólos hátrányba kerültek.

Fotó: Emily Bölk (b), a magyar és Markéta Jerábková, a norvég csapat játékosa a nõi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének fináléjában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Vipers Kristiansand mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2023. június 4-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Szerencsére a kezdeti nehézségek után a Ferencváros is felvette a döntő ritmusát, és bőven ellenfele volt a Kristiansandnak, a nagy küzdésnek pedig meg is lett az eredménye, a szünetre már csak egy találat volt a különbség a két csapat között.

A norvégok azonban a fordulás után magasabb fokozatba kapcsoltak, a 40. percre pedig már szinte teljesen el is döntötték a mérkőzés sorsát, a végén még az is belefért nekik, hogy egy kicsit visszavegyenek a tempóból. A találkozó utolsó 3 gólját a Ferencváros szerezte, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég, a Vipers 28-24-re győzött.

Ez a finálé a csapat két meghatározó tagja számára is az utolsó volt, hiszen a Ferencvárost 2005 óta erősítő Szucsánszki Zita lejátszotta utolsó mérkőzését zöld-fehér színekben. Az irányító nehezen bírta könnyek nélkül a búcsút, de szerencsére sikerült a csúcson befejeznie.

Elek Gábor számára sem lesz folytatás a Fradinál, a történelmi idény ellenére a vezetőedző 16 év után elköszönt a klubtól. A szakember a jövőjéről nem sok mindent árult el, így hogy mikor láthatjuk legközelebb, az a jövő zenéje.

A címlapképen az ezüstérmes magyar csapat tagjai a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének fináléjában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Vipers Kristiansand mérkőzés végén a budapesti MVM Dome-ban 2023. június 4-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb