Fény derült a Vatikáni Levéltár magyar forrásaira
Nemes Gábor az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport történésze, nem kevesebbre vállalkozott mint, hogy a Vatikáni Apostoli Levéltár magyar vonatkozású forrásait összegyűjti. Az online formában is elérhető kötete hatalmas segítséget nyújt a korszak iránt érdeklődőknek.
– Ötéves kutatómunka alatt összeállított egy, a Kárpát-medence levéltáraiban található, 1417 és 1526 közötti pápai kiadványokat tartalmazó kötetet. Miért is jelentős ez a munka?
– Elsősorban azért, mert a történelem viharjai nem kímélték a Kárpát-medence területén lévő levéltárakat, az évszázadok során számos történeti forrásunk elveszett. A királyi levéltár sorsa többé-kevésbé ismert: 1526-ban a mohácsi csatát követően a királyi udvar sietősen elhagyta Budát. A Dunán megpróbálták Pozsonyba menekíteni a palotában őrzött kincseket, illetve a levéltárat is.
A menekülő hajók egy része azonban elsüllyedt, így a középkori királyi levéltár nagy része – a kincstár más értékes tárgyaival együtt – a Duna fenekén nyugszik.
A királyi levéltár mellett a kor udvari tisztségviselőinél, a nádornál, országbírónál lehettek fontos iratok, de azok nagy része ugyancsak elpusztulhatott a hódoltság ideje alatt. A források hiányát a magyar közigazgatás nagyon megérezte.
– Ezért értékelődnek fel az egyházi levéltárakban található források?
– Pontosan. Azt azonban el kell mondani, hogy a jelentős veszteségek ellenére is hozzávetőlegesen 300 ezer középkori forrásunk van. Ezek tartalmukban, terjedelmükben és kiadásukban erősen heterogének, ezért érdemes a külföldön megmaradt levéltárakat is figyelemmel kísérni.
Ebből a legjelentősebb a Vatikáni Levéltár, amely XIII. Leó pápa óta megnyitotta kapuit, azóta látogatják magyar kutatók is a neves intézményt.
– Milyen források maradtak fent a Vatikáni Levéltárban?
– Rómában a pápák a XVII. századtól gondoskodtak a mai értelemben vett levéltár őséről. Ez nyilván más uralkodóknál is így lehetett. Voltak olyan korszakok, amikor a Magyar Királyság és a pápai kapcsolatok terén intenzív kommunikáció, sűrűbb levélváltások alakultak ki. Ez az időszak éppen Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, vagy éppen a Jagelló-uralkodók idején csúcsosodhatott.
1417–1526 között 1063 darab magyar vonatkozású oklevél, illetve oklevélmásolat maradt fent a Vatikáni Levéltárban.
Ezek között vannak peres iratok, pápai vizsgálatot elrendelő oklevelek, illetve vannak diplomáciai jellegű iratok is. A források mintegy harmada eredeti, a többi későbbi másolat. Ezek közül vannak olyanok, amelyeket már a középkorban átírtak, de ismertek olyanok is, amelyeket a 18–19. század folyamán másoltak le a jezsuita történetírók.
– Hogyan maradtak fent ezek a dokumentumok?
– A középkorban nem létezett éles határ közokirat és magánirat között. Az iratkezelés sem úgy működött, mint napjainkban. A pápák esetében a pápai titkárok őrizték az okmányokat. Így a történészeknek nagyobb figyelmet kell fordítani a pápai titkárok felkutatására.
Azaz, ha valaki diplomáciatörténetet akar kutatni, akkor először a pápai titkárokat kell megtalálnia.
A világi uralkodók esetében is hasonló volt ez, a titkárok bonyolították a levelezéseket, így az iratok egy része náluk maradt. Olaszországban számos kisebb családi, magánlevéltár is van, ahol akár magyar vonatkozású források is lapulhatnak. Az ezeken a helyeken történő kutatás azonban még ma sem minden nehézség nélküli. 
– Rómában, a Vatikáni Levéltárban a magyar uralkodóktól is fennmaradtak levelek?
– Igen, de csak kevés olyan eredeti dokumentum maradt meg, amely a pápának címzett lenne. Ehhez tudni kell, hogy Rómában sem tartottak meg minden dokumentumot. A pápák csak a legfontosabbnak vélt irataikat, azokat a leveleket tartották meg eredetiben, amiket kiemelten fontosnak tartottak, azokat őrizték a híres Angyalvárban. Ez tízezres nagyságrendű forrásegyüttes, amely azért nem tekinthető olyan jelentősnek. Ebben csupán néhány száz magyar vonatkozású irat van. Többek között IV. Bélától, Mátyástól, Ulászlótól, illetve Bakócz Tamástól maradtak fent levelek eredetiben.
– A többi másolatban?
– A Vatikáni Levéltárban hatalmas regisztrum-köteteket hoztak létre, ahová bemásolták a kimenő iratokat. A regisztrum-kötetek átnézése során feltűnt, hogy a Vatikáni Levéltárban szép számmal vannak olyan iratok is, amelyeket a Magyar Királyságba küldtek, viszont idehaza már nem ismertek.
Magyarországon viszont megmaradtak olyan középkori bullák is, amelyeknek a Vatikánban nincs nyomuk.
Ezért gondoltam úgy, hogy célszerű lenne összegyűjteni a Kárpát-medence levéltáraiban lévő pápai kiadványokat.
– Mi lehet ennek a haszna?
– Egyrészt az, hogy az egyháztörténet vagy a diplomáciai terület kutatói tisztában lehetnek azzal, hogy pontosan milyen pápai kiadványokkal is számolhatnak. Ha valaki a Vatikáni Levéltárban kutat, akkor az 1417 és 1526 közötti időszak esetében lesz egy hasznos segédlet a kezében.
– Mit lehet megállapítani az ön által kikutatott forrásokból?
– A gyűjtésemből egyértelműen látszik, hogy a magyarországi pápai bullák nagy része olyan egyházi székhelyeken őrződött meg, amelyeket a török támadások megkíméltek, vagy ahonnan ezeket az iratokat el tudták menekíteni. Ismert, hogy Esztergomból, Veszprémből, Pannonhalmáról, Győrből és Pozsonyból sikerült elmenekíteni az iratok egy részét. Esztergom vagy Pannonhalma esetében a nagy számban fennmaradt iratok azt is megmutatják, hogy ezek az egyházi intézmények folyamatos és naprakész kapcsolatban álltak az anyaszentegyház fejével, Rómával.
– A megmaradt források száma mégis hányada lehetett az egykorinak?
– Ezt nehéz felmérni, de úgy saccolom, hogy a Magyarországra küldött pápai bulláknak csupán a 2-3 százaléka maradhatott fent. Ha megnézzük ezeket, akkor túlnyomó többségük főleg jogbiztosító, különböző kegyosztó témájú irat, vagy perekkel kapcsolatos forrás. Vannak benne búcsú adományokat engedélyező bullák is. Nagyon kevés számmal, de azért vannak pápai kinevező bullák is.
Tóth Gábor
Címlapkép forrása Pixabay.com
