Az Országgyűlés 2022. november 22-én fogadta el a nyolcszáz éve, 1222-ben kiadott Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla napjáról szóló 2022. évi XLVI. törvényt, amelyben az Aranybulla emlékét és a magyar nemzet szellemi öröksége részeként annak jelentőségét törvényben örökítette meg és április 24-ét az Aranybulla Napjává nyilvánította.

A törvény az Aranybullát az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumának nevezi, amelynek eszmeisége bizonyos vonatkozásaiban a modernkori demokrácia eszmetörténeti előzményének tekinthető.

Az Aranybulla kiadását hosszabb viszálykodás előzte meg. A Magyarországot a kor jelentős hatalmává emelő III. Bélát 1196-ban legidősebb fia, Imre követte a trónon, akinek egy évtizednyi uralkodását beárnyékolta öccsével, a koronára vágyó Andrással való folyamatos ellenségeskedés. Imre még 1204-ben bekövetkezett halála előtt megkoronáztatta alig ötesztendős fiát, III. Lászlót, és megeskette Andrást, hogy támogatni fogja unokaöccsét. András azonban figyelmen kívül hagyva esküjét és IV. Ince pápa intését, semmibe vette a gyermekkirály jogait, ezért az özvegy királyné fiával és a koronával Bécsbe, IV. Lipót osztrák herceghez menekült. András már hadat gyűjtött, amikor III. László váratlanul meghalt, a Szent Korona pedig visszakerült Magyarországra, és 1205. május 29-én megkoronázták II. Andrást.

Az új király alapvetően más elképzelésekkel kezdte uralkodását, mint elődei. Új intézkedéseknek (nove institutiones) nevezett politikájának alapelvét így fogalmazta meg:

hirdetés

„a királyi felség bőkezűségét semmi sem szoríthatja határok közé, és az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke a mértéktelenség”.

Féktelen birtokadományozásokba kezdett, amelyekből bőven jutott a király feleségével, Merániai Gertrúddal együtt érkezett németeknek is, akik olyan népszerűtlenek lettek, hogy a magyar főurak egy csoportja 1213-ban meggyilkolta a királynét.

András az osztogatás közben jövedelmének nagy részét elvesztette, ezért újabb bevételek után kellett nézzen: ő vezette be a rendkívüli pénzadót és a nyolcadvámot, kötelezővé tette a pénzbeváltást, azaz a régi pénzt évente rosszabbal helyettesítették. Az új adók igen súlyos terhet jelentettek, a megerősödött főurak pedig az addig királyi bíráskodás alá tartozó szabad szervienseket is igyekeztek fennhatóságuk alá vonni. Az elégedetlenség és zűrzavar végül oly nagyra nőtt, hogy András 1222-ben országgyűlést hívott össze Fehérvárra, ahol törvénybe foglalta a nemesség jogait garantáló szabadságlevelét. A 31 pontból álló Aranybulla hét példányban készült el, nevét a megerősítésére használt királyi aranypecsétről kapta. (Az eredeti példányokból egy sem maradt fenn, de számos másolatból ismerjük.)

Az első oklevél formában kiadott magyar királyi kiváltságlevél biztosította a szerviensek számára, hogy ha fiúörökös nélkül haltak meg, birtokaikat szabadon örökíthessék, de a negyedrész lányukat illette; ha nemzetségük kihalt, a birtok visszaszállt a koronára.

Birtokaik mentességet kaptak a beszállásolás alól és nem kellett adót fizetniük. Katonáskodási kötelezettségük csak az országot érő veszedelem esetére terjedt ki, az országhatáron túl a király költségén szálltak hadba. Az Aranybulla biztosította, hogy részt vehessenek a király jelenlétében évente megrendezett székesfehérvári törvénynapokon; mentesültek a megyésispánok joghatósága alól; csak törvényes bírói ítélettel lehetett őket elfogni és javaikat elkobozni.

Az Aranybulla emellett tiltotta idegenek méltóságra emelését az ország tanácsának beleegyezése nélkül, a birtokadományozást az idegeneknek, miként egész vármegyék eladományozását és egyszerre két méltóság viselését is. Az egyházat is megillette az adómentesség, de a tizedet nem pénzben, hanem természetben kellett beszednie. A leghíresebb az utolsó, ellenállási záradékként ismertté vált 31. pont, amely kimondta: ha András, illetve utódai nem tartanák be az oklevélben leírtakat, akkor az ország egyházi és világi méltóságai a hűtlenség vétke nélkül ellenállhatnak neki.

Az Aranybulla a magyar jogfejlődés egyik legfontosabb állomása, a magyar jogrendszer egyik legfőbb tartóoszlopa, a történeti alkotmány fontos része lett.

A következő évszázadokban többször megújították, legfontosabb tételei ott szerepelnek a Werbőczy-féle, ténylegesen jogerőre soha nem emelkedett, de a 19. századig a magyar jogszolgáltatás alapjának számító Hármaskönyvben (Tripartitum) is. Az Aranybullát 1231-ben II. András, 1267-ben IV. Béla, majd I. (Nagy) Lajos 1351-ben újította meg, ekkor került bele az ősiség törvénye. Az ellenállási záradékról a rendek – a szabad királyválasztás jogával együtt – az 1687-es soproni országgyűlésen mondtak le.

Az Aranybulla monumentális emlékműve Székesfehérváron áll, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint egykor kihirdették. Az Alkotmánybíróság tagjainak nyakában hivataluk jelképeként az Aranybulla pecsétjének másolata függ. 2018-ban Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése emlékévet hirdetett 2022-re, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára. Az év folyamán kiállításokat, programokat rendeztek, a Magyar Nemzeti Bank arany és rézötvözetű emlékérméket bocsátott ki, a Duna csatorna év végén bemutatta az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozatot.

Az Országgyűlés törvényben örökítette meg az Aranybulla jelentőségét, s mivel a történeti hagyomány szerint az uralkodó 1222-ben Szent György napján, azaz április 24-én adta ki, ezért az Országgyűlés ezt a napot nyilvánította az Aranybulla napjává.

(MTI)

A címlapképen Az 1222-ben II. András király által kiadott, a magyar nemesség jogait első ízben rögzítő Aranybulla 1351-ben készült átirata, valamint az eredeti, II. András király hitelesítő aranypecsétje látható a Magyar Nemzeti Levéltár budavári épületében 2022. augusztus 20-án. Forrás: MTI/Lakatos Péter