„A valódi kapcsolat kicsit tautologikus: ami van, az kapcsolódik, és ha kapcsolat van, az valódi”

A Mária Rádió kerekasztal-sorozatának áprilisi részében az emberek valódi kapcsolatait, kapcsolódásait vizsgálják a meghívott közreműködők, különböző szakterületek, esetleg világnézetek képviselői. Baán Izsák bencés szerzetes, Bocskor Bíborka, a Magashegyi underground zenekar énekesnője és Kangyal Ágnes pszichológus fejtegette az őszinteség, a szeretet és a



közelség különféle relációkban. A beszélgetést Fodor Endre, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága sajtófőnöke vezette.


Mindig volt bennem egy igyekezet és egy vágy, hogy mindig őszintén és igazán tudjak kapcsolódni és kapcsolatot tartani másokkal, magammal és Istennel is.

– fogalmazott Bocskor Bíborka az első kérdéssel kapcsolatban, hogy mit is nevezünk valódi kapcsolatnak. Kangyal Ágnes ehhez kapcsolódóan kifejtette, szerinte az, hogy egyáltalán megkérdőjelezzük a kapcsolatok valódiságát, azért is lehet, mert sok olyan családi vagy társadalmi szokások, amik nem engedik hogy az ember kiteljesedjen. Ha mindenki tudná önmagát adni, nem kellene másnak mutatnunk magunkat, így maga a kapcsolat is valódibb lenne.

Bocskor Bíborka, a Magashegyi underground zenekar énekesnője. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Baán Izsák tovább fűzve a gondolatot egy kortárs ortodox teológus munkáját emlegette föl, ami a Being as Communion ( Létezés mint kapcsolódás) nevet viseli: 

Ilyen szempontból a valódi kapcsolat kicsit tautologikus: ami van, az kapcsolódik, és ha kapcsolat van, az valódi. Szerintem hosszú út vezet el odáig, hogy amíg tudunk a létezés szintjén kapcsolódni. Gyakran ott veszünk el, hogy a szerepeink révén vagy azokon keresztül próbálunk kapcsolódni. A „szemlélődő szerzetes” életformám az egy erős meghívás arra, hogy hosszú idő alatt az ember le tudjon csupaszodni Isten és mások előtt is, hogy érinthető, sebezhető, valóban kapcsolódni képes ember legyen

Kangyal Ágnes szerint ehhez az kell, hogy az emberek nagyobb önismerettel rendelkezzenek, és már iskolában is lehetne tanítani erre a gyerekeket. A pszichológus kifejtette, a mások által kapott visszajelzések mentén alakul az önismeret, és így alakul a kapcsolat is. A beszélgetés során szóba került mediátor tevékenysége is, mely során segít a pároknak, családtagoknak rávilágítani arra, hogy mik is a problémáik. Kangyal Ágnes példának hozta fel a válási mediációt, ami szerinte sokkal hasznosabb, mint hogy a bíróságon teregesse ki az ember az életét. A mediáción a pár két tagja hoz meg egy döntést, és ez még nagyobb segítség ha szülőként tudnak arról dönteni, mi lesz a legjobb a gyermeküknek a jövőben.

Kangyal Ágnes pszichológus. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
Kangyal Ágnes pszichológus. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Baán Izsák az álarcokról elmondta, nem feltétlen bűn ha felveszünk egy szerepet adott szituációkban.

A teológiai története, amikor a személy fogalmára szót keresett, a színház világából vett egy szót, az álarcot. (Latinul persona) Azt hiszem, a mindennapi életünkben talán segítenek is minket az álarcok, hogy bizonyos helyzetekben, például ha valaki gyónni jön hozzám és engem mint lelki vezetőt megkeres, akkor érzi magát biztonságban, ha én ezt a szerepet felveszem. Ő neki nem is szabad tudnia, hogy én közben rosszul vagyok vagy amit mond az engem nagyon mélyen megérint és legszívesebben sírnék. Ettől még nem gondolom úgy hogy nem igazi a kapcsolatunk, hogy én szerepben vagyok. A probléma az ha valaki mindig szerepben van

– fogalmazott a bencés szerzetes. A családon belüli szerepekről Baán Izsák a szerzetesi életéről is mesélt, ami szintén olyan mintha egy nagy családban élne, testvérek között. Amikor valaki fölvállalja hogy dühös, vagy csak egyszerűen összetör véletlenül valamit, fontos hogy milyen tapasztalatot szerez, hogyan reagál rá a közösség. Kiemelte, az is fontos szempont, hogy úgy közöljük ki magunkat, hogy azzal a másikat nem bántsuk. Szerinte az elfogadás arról szól, hogy ami te vagy, az lehetsz itt közöttünk – fogalmazott a szerzetes.

Baán Izsák bencés szerzetes. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

 

Az Istennel való kapcsolatról Bocskor Bíborka megosztott egy személyes történetet, amikor elment gyónni, mert azt hitte elveszítette az istenhitét. A pap megnyugtatta, és azt mondta: Nem olyan könnyű az, minden embernek meg kell festenie a saját Isten képét. Az énekesnő Szepes Máriát idézte:

Közöttem és Isten között állok én. Tulajdonképpen én vagyok a mozgatórugó a két állandó pont között, aki eldönti hogy most milyen a kapcsolat kettőnk közt.

– tette hozzá Bocskor Bíborka. 

 

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb