Felgyújtották a bordeaux-i városházát a francia tüntetők – VIDEÓ

Franciaországban csütörtök este a nyugdíjkorhatár emelése ellen tüntetők felgyújtották a bordeaux-i városházát – írja a BBC. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, így komolyabb kár nem keletkezett.  Az elmúlt napokban a protestálók gyújtogattak és kövekkel dobálták a rendőröket, előző héten már könnygázzal kellet oszlatni a tömeget Párizsban.

A lángok a bejáratot nyaldosták, de a kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték azokat, így komolyabb kár nem keletkezett. Egyelőre nem tudni, ki volt a gyújtogató.

A belügyminisztérium adatai szerint március 23-án este több mint egymillió ember vonult az utcákra Franciaország-szerte, Párizsban körülbelül 119 ezren. A lakosok összesen kilencedik alkalommal tiltakoztak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal az ellen, hogy a kormány 62 évről 64-re emelné a nyugdíjkorhatárt.  A rendőrség könnygázt is bevetett a demonstrálók ellen, a fővárosban nyolcvan embert tartóztattak le. 

A feldühödött franciákat mindez azonban nem hátráltatja abban, hogy III. Károly brit király hivatalos látogatását is megzavarják tiltakozásukkal. Az uralkodó és felesége, Kamilla királyné első hivatalos franciaországi útja szombaton kezdődik, ám a francia szakmunkások közölték, további sztrájkokat terveznek a négynapos látogatás idejére. Gérald Darmanin belügyminiszter igyekezett eloszlatni az aggodalmakat a király érkezése előtt. Úgy fogalmazott, hogy a biztonsági helyzet nem problémás, a brit uralkodói párt továbbra is várják Franciaországban.

Forrás: Twitter

A címlapképen a nyugdíjreform ellen tüntetők gyújtotta tüzet oltják tűzoltók, az előtérben rohamrendőrök láthatók Párizsban 2023. március 21-én. Forrás: MTI/EPA/Yoan Valat

Iratkozzon fel hírlevelünkre