Kaszab Zoltán: Túl messzire megy Brüsszel

Brüsszelnek mindig van valami problémája a magyar kormánnyal, ezt már megszokhattuk. Most éppen az ügyeletes feljelentőknek köszönhetően ott is értesültek arról, hogy a kormány megszüntette a kötelező orvosi kamarai tagságot a betegellátás biztonságának garantálása érdekében. Az új elem, hogy a bürokraták most már minden, nekik nem tetsző jogszabály elfogadása után fenyegetőznek is.

Nem ennek a cikknek a témája tárgyalni a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a kormány között kialakult konfliktus részleteit, annyit azonban le kell szögezni, hogy a kabinet alapos indokkal szüntette meg a kötelező orvosi kamarai tagságot. A MOK ugyanis – az általa egyébként korábban támogatott – új ügyeleti rendszer bevezetését használta fel arra, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra. Hogy miért, az sajnos nem teljesen világos, hiszen az elmúlt években a rendszerváltás utáni legnagyobb béremelést kapták meg az orvosok és a fizetésük emelkedése idén is folytatódott. Ennek ellenére a Gyurcsány-kormány egykori államtitkára, Kincses Gyula vezette testület egyes hírek szerint odáig ment, hogy szinte fenyegette azokat az orvosokat, akik alá akarták írni az új ügyeleti rendre vonatkozó szerződésüket.

Az ügy odáig fajult, hogy az már a betegek ellátásának biztonságát veszélyeztette, így a kormánynak nem volt más lehetősége, minthogy megszüntesse a kötelező kamarai tagságot.

Az orvosoknak most egy hónapjuk van arra, hogy nyilatkozzanak, akarnak-e a MOK tagjai maradni? A választás tehát nem azonnali és mindenkinek saját belátása szerint van lehetősége dönteni a hogyan továbbról. A MOK és természetesen a hazai baloldali pártok egyből a kamara megszüntetéséről, ellehetetlenítéséről és demokratikus deficitről kezdtek el beszélni. És láss csodát, pár nap elteltével Brüsszelből is meghallottuk ezeket a hangokat. A hivatásos feljelentőknek ugyanis ennyi idő kellett csupán ahhoz, hogy az Unió központjáig szaladjanak a szerintük felháborító hírrel. Persze Brüsszelt az már nem érdekelte, hogy a MOK mit művelt az elmúlt hónapokban, ahogyan az sem, hogy a kamara nyomásgyakorlása miatt esetleg betegek maradnak ellátatlanul. Ehelyett szinte azonnal, zsigerből jött a válasz, amely szerint

az Uniós források kifizetését is gátolhatja a MOK – szerintük – ellehetetlenítése.

Hát, itt tartunk. Oda jutottunk, hogy mostantól kezdve bármilyen, a dollárbaloldalnak és így a brüsszeli központi hatalomnak nem tetsző döntés születik Magyarországon, akkor már nem is kötelezettségszegési eljárás, vagy Uniós bírósághoz fordulás következik, hanem egyből a pénzek további zárolásával való fenyegetés. Ezzel Brüsszel szintet lépett, hiszen olyan támogatások megvonását helyezi folyamatosan kilátásba, amelyek járnak Magyarországnak és amelyek folyósításáról a két fél tavaly év végén megegyezett. A 17 – és a helyreállítási alap pénzeinek esetén 27 – feltételt hazánk a menetrendnek megfelelően teljesíti. Nem véletlenül utalt ugyanakkor arra korábban Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ne legyenek kétségeink, lesznek további kritériumok is.

Ezek is érdekelhetik
Csakhogy ezek innentől kezdve már nem feltételek, hanem egy nyílt és aljas zsarolás.

Ami egyben szuverenitás kérdés is. Nem hagyhatjuk ugyanis, hogy Brüsszelből mondják meg, milyen jogszabályt hogyan alakítson ki a magyar kormány, nem lehet mindennek az ottani szájak íze szerint alakulnia.

Sajnos ugyanakkor erre a fajta nyomásgyakorlásra számítani lehetett. Ahogyan a magyar kormányfő többször nyilvánvalóvá is tette, óriási nyomás helyeződik Magyarországra azért, hogy változtassa meg háborúellenes álláspontját. Ne legyenek kétségeink, hogy az ilyen kisstílű zsarolások, fenyegetőzések is erről szólnak. És abban is biztosak lehetünk, hogy ez a nyomás fokozódni fog. Éppen ezért fontos, hogy a kormány szilárdan áll az ország élén, felvállalja a harcokat és kiáll az igazáért. Mi pedig egyet tehetünk: támogatjuk ebben és nem hagyjuk, hogy bárki is belesodorjon minket ebbe a háborúba, vagy hogy csorbítsa a szuverenitásunkat.

A címlapképen hatalmas európai uniós zászlón levő lyukon át néz egy gyerek egy ellenzéki tüntetésen Bukarest kormányzati negyedében 2018. május 12-én. Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

'Fel a tetejéhez' gomb