Máthé Zsuzsa: Gyermekeinkért ha kell, az egész világgal is szembe kell szállnunk

A hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországon kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényének, reagálva részben az előző héten kirobbant botrányra. 

A Fiatal Családosok Klubja, a Gyermekjogokért Egyesület, az Organikus Pedagógia Egyesület és a Szent István Intézet közös közleményt adott ki a 15 éves fiúval homoszexuális kapcsolatot fenntartó pedagógiai asszisztens ügyének kirobbanása után, amelyben többek között a pedofília törvényi meghatározásának felülvizsgálatát javasolták a kormánynak. Orbán Viktor is kiemelten foglalkozott az esettel a szombaton tartott évértékelőjén: A pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen, a felnőtteknek meg az a dolguk, hogy a gyerekeket bármi áron megvédjék – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: “nem érdekel bennünket, hogy megbolondult a világ, nem érdekel bennünket, hogy miféle visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek, nem érdekel bennünket, hogy Brüsszel mivel mentegeti, magyarázza a megmagyarázhatatlant”.

Egy fővárosi iskola LMBTQ-aktivista tanára 15 éves gyerekkel folytat homoszexuális viszonyt

Ez itt Magyarország, és itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének! – jelentette ki Orbán Viktor.

Megkérdeztük a Szent István Intézet vezetőjét, Máthé Zsuzsát, hogy miként értékeli Orbán Viktor határozott kiállását a gyermekek védelme mellett, és szerinte milyen változtatásokat lenne érdemes megtenni a gyermekvédelmi törvényen.

“Személyesen, négy gyermeket nevelő édesanyaként és a gyermekvédelmi kérdések kapcsán intenzív közéleti szerepet vállaló kereszténydemokrata Szent István Intézet igazgatójaként is nagyon örültem az Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében elhangzott határozott kijelentéseknek. Nemcsak a most napvilágra került megrendítő, gyerekek szexuális kizsákmányolásáról szóló esetek miatt érezzük fontosnak a legszigorúbb fellépést, hanem azok miatt az évek óta egyre erősödő és egyre agresszívebb nemzetközi trendek miatt is, melyek a gyermekeink szexuális átnevelését célozzák” – jegyzi meg válaszában Máthé Zsuzsa.

Majd folytatja: “Ezért szerveztünk több ízben konferenciát a gender-propaganda térnyerése és annak gyerekekre gyakorolt negatív hatásai kapcsán, ezért született témába vágó tanulmányunk az átfogó szexuális nevelés kritikájáról és emiatt támogattuk jó szívvel a tavalyi gyermekvédelmi népszavazást is. A magyar társadalom mély felháborodását osztva hallgattuk a korábban pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi elhíresült videóját is, melynek kapcsán – más szervezetekkel közösen – törvényi változtatásokat is szorgalmaztunk.”

Az eset ráirányította a figyelmet arra, hogy a magyar jogszabályokban a (szexuális) beleegyezési kor (14 év) európai- és világviszonylatban is alacsony, ennek emelése, cizellálása sürgető feladat, hiszen megengedhetetlen, hogy felnőtt emberek jogkövetkezmények nélkül élhessenek vissza korukból adódó hatalmi pozícióikkal, a gyerekeket szexuálisan kizsákmányolva, nekik kiheverhetetlen traumákat okozva.

Máthé Zsuzsa megjegyezte, hogy ők is szívesen ajánlják fel segítségüket: “Az Európai Unióban a mai napig extrém erővel támadott gyermekvédelmi törvényünk szigorú betartatása, illetve azon jogi megoldások kialakítása, melyek a gyermekek testi-lelki egészségét szolgáló védelmet kiterjesztik a nagy tech cégek, streaming szolgáltatók platformjaira is, ahol veszélyes pornográf tartalmak és a különféle szexuális orientációk, nemi identitások kéretlen és indokolatlanul hangsúlyos bemutatása, propagálása zajlik, ugyancsak mérhetetlenül fontosak volnának. Tudjuk, hogy e térben változást elérni – ahogy a Miniszterelnök úr is fogalmazott – valóban csak a legszélesebb körű összefogással van esély, mely munkához mi is szívesen ajánljuk fel segítségünket.”

“Lényeges azt is hangsúlyozni, hogy mindezen törekvéseink soha nem valakik ellen irányulnak, ahogy azt sokan láttatni szeretnék, hanem csakis a gyerekekért, az ő harmonikus fejlődésük érdekében fontosnak.”

Értékvesztett világunkban irracionális, kipróbálatlan, az idő szűrőjén át nem engedett eszméket zúdítanak a gyerekekre, melyeket sem a szülők, sem a társadalom nem kért senkitől, azokat felülről kényszerítik rá az emberiségre.

“Ezekkel a nyilvánvalóan káros jelenségekkel szemben pedig kutya kötelességünk nekünk, mai felnőtteknek felemelni a szavunkat, hiszen elsősorban mi vagyunk felelősek a gyermekeinkért. Értük pedig, ha kell, az egész világgal is szembe kell szállnunk” – hangsúlyozta Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet vezetője.

Iratkozzon fel hírlevelünkre