A „helytartó” szó a mi nyelvünkben és kultúránkban nagyon rosszul cseng. Az idegen, többnyire nagyhatalmi érdeket képviselő személy ő, aki megalázásunkra, féken tartásunkra, megbüntetésünkre szerződött. Talán azzal kezdődött, hogy Jézus Krisztust, a megtestesült isteni személyt egy helytartó végeztette ki. Azzal, hogy megölte az Igazságot, helytartónak többé igaza nem lehet.

A török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc után Bécs felállította a Helytartótanácsot, amely egészen a forradalomig működött, amikor – mint tudjuk – a pesti ifjaktól megrettenve „sápadt vala és reszketni méltóztatott”. Az 1848 szeptemberében az ide küldött aktuális helytartót, Lamberget, még mielőtt hivatalba léphetett volna, a feldühödött nép Budán megölte. Veesenmayer, aki a Harmadik Birodalmat képviselte teljhatalmú megbízottként, szerencsésebb volt, hat évet ült börtönben és 1977 karácsonyán halt meg, ellentétben azzal a négy magyar miniszterelnökkel, akiket viszont a háború után kivégeztek.

Ezután tömegesen jöttek a helytartók: Rákosi a sztálinista, Kádár pedig a sztálintalanított szovjet birodalom érdekeinek helyi kiszolgálója volt.

Gazdag történelmi tapasztalataink miatt nehezen viseljük az ilyeneket, kerüljenek ki bár saját sorainkból vagy az elnyomók közül. Az utóbbi napokban többen is felhozták az USA budapesti nagykövete kapcsán a helytartó párhuzamot. Hiába próbált ugyanis az aktuális Nagy Testvér helyi erőket alkalmazni, jelöltjeik egymás után bizonyították gyenge képességeiket, így kénytelenek voltak sajátjukat harcba dobni. A Goodfriend nyomdokain járó David Pressman ezúttal az orosz politika vélt kiszolgálása miatt bírálta hazánkat, pontosan ugyanazzal a lendülettel, arroganciával és fellépéssel, amit már ismerünk korábbról. Szerencsére nálunk a történelmi emlékezet része a gondolkodásunknak, így sokkal előbb merül fel érvként a döntéshozatalnál, mint mondjuk a szexuális kisebbségek problémáihoz való viszony.

És ha már gender: Pressmant kezdettől utáltam, amint nyilvánvalóvá lett, hogy mit sem törődve a magyarok döntésével, a legitim kormány elleni harc katonája kíván lenni.

Írtam is róla kellő indulattal, de eddig nem tudtam, hogy a saját neméhez vonzódik. Most még ez is kiderült, mert szerinte ezért bántják. Mi meg már nem is csodálkozunk, hogy véletlenül megint egy homoszexuális, akinek baja van az életfelfogásunkkal.

hirdetés

A válasz pedig roppant egyszerű: nem az orosz érdekeket képviseljük, hanem a sajátunkat. Ezért is elfogadhatatlan, hogy bele kíván szólni a magyar külpolitikába. Egy washingtoni magyar nagykövet biztosan nem tenné ezt Amerikában, ami amellett szól, hogy nem egyenrangú felekről beszélünk, hanem alá-fölé rendeltségről, vagyis helytartóságról.

Az oroszokat nem azért utáltuk, mert oroszok voltak, hanem mert megfosztottak a szuverenitásunktól. Most ugyanezt érezzük az EU és az USA irányából.

Tudomásul véve persze bizonyos realitásokat, hiszen ha teljesen következmények nélkül és a szívünk szerint járnánk el, az valóban egészen máshogy nézne ki… A szovjet érában egyszer megtettük, hogy fittyet hánytunk a realitásoknak, és fellázadtunk. Nem kicsit, nagyon. Senki sem állt mellénk. Érdekes, akkor nem mondták – ahogy Trianonban vagy Jaltában sem –, hogy meg kell védeni az agressziótól a megtámadott ország területi integritását, és visszaverni a hódítókat.

Ha a nagykövet úr (?) egy kicsit forgatja a históriás könyveket, akkor láthatja: sem az oszmán, sem a Habsburg, sem a náci, sem a szovjet birodalom nem létezik már, mi viszont itt vagyunk. Az USA lassan 250 éves lesz, a mi államunk a tatárjárás idején tartott itt. Kaptunk is egy nagy pofont, de annyira talpra tudtunk állni, hogy még csak utána jött Károly Robert az aranyforintjaival, Nagy Lajos itáliai hadjáratai, az európai politikában jelentős szerepet játszó Zsigmond és Mátyás, aki egy cukrászdánál többet szerzett Bécsben.

Ezeket nem is annyira önigazolásból soroltam így fel, hanem hogy Mr. Pilátus-Lamberg-Veesenmayer-Pressman is megértse: The dogs bark, but the caravan goes on. Vagyis a kutya ugat, a karaván halad. És mi vagyunk a karaván…

A címlapképen David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete látható az érkezése után tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. szeptember 2-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd