Búcsújáróhelyek a középkori Magyarországon
Fedeles Tamással az ELKH-PPKE-PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetőjével, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárával a középkori búcsújárásokról beszélgettünk. Interjúnk első részében a legfontosabb hazai zarándokhelyeket ismerhetik meg.
– Van-e tudomásunk arról, hogy melyek lehettek a középkori Magyar Királyság legfontosabb zarándokútjai?
– Természetesen. A Magyar Királyság területén több olyan kiemelkedő kultuszközpont is létrejött, amely országos, sőt, némelyik nemzetközi jelentőségnek örvendett. Ilyenek voltak az Árpád-házi királyi család szentjeinek végső nyughelyei. Mellettük természetesen megvoltak azok a kisebb kegyhelyek, amelyek inkább lokálisan voltak fontosak. Egyértelmű, hogy a legjelentősebb középkori szakrális központot Fehérvár jelentette, elsősorban I. Szent István királyunk nyughelye miatt. 
Egy másik, legalább ugyanilyen fontosságú szakrális centrum volt Nagyvárad, Szent László király temetkezési helye. A 14. századtól, az Anjou-kortól kezdődően Szent László kultusza egyre jelentősebbé vált. Ezt mi sem tükrözi jobban, mint hogy a fehérvári koronázást követően az új magyar király igyekezett rövid időn belül Nagyváradra is elzarándokolni, hogy uralkodásában Szent László király közbenjárását is kérje. Luxemburgi Zsigmond idején tovább erősödött a Szent László-kultusz, amelyet kellően szemléltet, hogy a német-római császárrá koronázott uralkodó maga is Váradon temetkezett.
– Az Árpád-ház női szentjei is ilyen megbecsülésnek örvendtek?
– Igen, hasonlóképpen nagy tisztelet övezte őket. IV. Béla király lányának, Szent Margitnak a Nyulak-szigetén – a mai Margit-szigeten – alakult ki jelentős kultuszhelye. Korabeli csodaelbeszélések tanúskodnak a Margit sírjánál történt gyógyulásokról. Ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy Margitot – noha számos kísérlet történt erre – csupán 1943-ban, XII. Piusz pápa avatta hivatalosan szentté. Tehát, az ő esetében egy nagyon fontos, ámde spontán kialakult szentkultuszról beszélhetünk.
– Szent Pál Magyarországon megtalálható ereklyéje is zarándokhellyé vált?
– Igen, a pálosok központja Budaszentlőrinc területén (a mai Budapest II. kerületében) volt. A 14. század végén ott helyezték el a Velencéből elszállított remete, Szent Pál testét. A Prága közelében, Karlstein várában őrzött koponyarelikviát azonban csak az 1520-as években sikerült megszerezni.
A késő középkor egyik legnépszerűbb magyar zarándokhelyévé vált a budaszentlőrinci pálos kolostor.
Az ereklyék természetesen nagy jelentőséggel bírtak a szentkultusz kialakulása során. A Karoling-kortól kezdődően alapkövetelmény volt, hogy minden oltár – lett légyen az kápolnában vagy templomban – magába foglaljon valamilyen ereklyét is. A legtöbb esetben természetesen nem egy teljes testereklyéről volt szó, hanem annak csupán egy-egy részéről. A relikviák közé sorolhatjuk a csodatévő képeket is, amelyeket szintén az oltároknál helyeztek el. 
A jelentősebb magyar zarándokhelyek közül a középkori Bátát is ki kell emelnünk, amely a Szent Vér, az Eucharisztia búcsújáróhelye volt. Tehát ez esetben nem egy szent, hanem a vérző ostya volt a kultusz tárgya. Összességében elmondható, hogy a középkori Magyar Királyság teljes területét – csakúgy, mint a keresztény Európát – kisebb és nagyobb jelentőségű búcsújáróhelyek hálózták be.
Fedeles Tamással készült interjúnk a jövő héten folytatódik.
Tóth Gábor
Búvárrégészek egy pálos monostor romjaira bukkanhattak a Dunában – VIDEÓ
Címlapképünk forrása: Wikipedia.hu
