Kevesebb szaloncukor kerülhet a karácsonyfákra

„Én magam is irreálisnak tartom a szaloncukor mostani árát”  – nyilatkozta Kanyar János cukrászmester, akivel mestersége kihívásairól és szépségeiről beszélgettünk. 

– Az áremelkedések hogyan befolyásolják a gyártást?

– Meglehetősen! Nem tagadhatjuk, hogy ebben az évben erős kihívásokkal nézünk szembe, de bízunk benne, hogy jövőre az élelmiszer- és energiaárak növekedése normalizálódik. Idén ugyanis rendkívüli árváltozáson mentek keresztül mind az alapanyagok, mind pedig a csomagolóanyagok.

Negatív fordulatra készülünk a szaloncukrok értékesítésének területén.

Előreláthatóan az várható, hogy karácsonykor sokak életében háttérbe fog szorulni a szaloncukor és a többi cukrásztermék fogyasztása is, mivel azok árai jelentősen megnövekedtek. Mi most ezért egy kicsit vissza is fogtuk a termelésünket, sőt napokon belül le is fogunk állni a szaloncukor gyártásával. Arra összpontosítunk, hogy megpróbáljuk értékesíteni az eddig legyártott termékeinket.

– Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?

– Az olyan kis egységeknek, mint mi, eddig nem volt bajuk az értékesítéssel, mivel mindig megkerestek bennünket azok a vásárlók, akik bíztak bennünk, termékeinkben, az általunk készített hagyományos szaloncukrokban.


Hirdetés
Mindenki elégedett vásárlót szeretne, ebből a szempontból a családi cukrászatok szerencsésebbek, mert képesek kicsit gyorsabban reagálni a változásokra.

A nagy szaloncukorgyártóknál van egy adott receptúra, amely alapján dolgoznak, mi azonban képesek vagyunk akár öt kilónként is változtatni, javítani az adott termékeken. Ahol mázsaszám készítik, ott ez jóval körülményesebb.

Szaloncukor nélkül nincs karácsony. (Forrás: Kanyar Cukrászüzem)
– Romló gazdasági helyzetben meg lehet-e őrizni a minőséget?

– Minden eszközünkkel erre törekszünk. A mi termékeink valódi étcsokoládéval és nem bevonómasszával készülnek. Ez azonban a mostani árviszonyok miatt sokaknak nem megfizethető.

Magam is irreálisnak tartom a szaloncukor mostani árát, de a jelenlegi költségek, energiaárak mellett olcsóbban nem állíthatók elő ezek a termékek.

Jelenleg olyan gazdasági helyzet van kialakulóban, amelynek következtében mindenki jobban meg fogja gondolni, hogy miből, mennyit vásárol.

Készülnek a szaloncukrok (Forrás: Kanyar Cukrászüzem Facebook oldala)
– Mennyire szeretik a magyarok a hagyományos ízesítésű szaloncukrokat?

– Meglehetősen! Mi arra támaszkodunk, amit Lestyán Feri bácsi, Kaposvár legendás cukrásza megtanított nekünk. Máig az ő receptjei alapján ízesítjük a szaloncukrainkat. Jelenleg kilencféle ízű van, amelyek közül a legnépszerűbbek a tőle tanult rumos-kakaós, valamint a vaníliás-rumos-kakaós szaloncukrok. Nem változtattunk a recepten semmit, csupán csak annyit, amennyit a jobb minőség eléréséhez szükséges volt: jobb gyümölcssűrítményekkel és valódi étcsokoládéval dolgozunk már, amelyekre az elmúlt években lett fizetőképes kereslet.

– Az étcsokoládé valóban ennyit számít?

– Rengeteget! Egészen más az íze az ilyen szaloncukornak, mint amelyik bevonóval készül. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az étcsokoládé – mint természetes alapanyag – egészségesebb is.

Igaz, drágább, de gyorsan hozzátenném azt is, hogy most az tapasztalható, hogy a bevonómasszák ára is igencsak megközelíti a valódi csokoládéét.
Kevesebb szaloncukor kerülhet a karácsonyfákra. (Forrás: Kanyar Cukrászüzem)

Aki megteheti, annak érdemes az étcsokoládéval készült termékeket keresni. Az elmúlt években tapasztalható volt az a tendencia, hogy a vásárlók a bevonóval készültek helyett a kicsit drágább, de jobb minőségű szaloncukrokat részesítették előnyben. Hogy idén, a mostani gazdasági helyzetben ez hogyan alakul majd, az pár héten belül kiderül.

Tóth Gábor

A szaloncukor-mennyországban jártunk – VIDEÓ

A hazai karácsonyfadíszek sikertörténete – egy legendás mester a Vasárnapnak

A hazai karácsonyfadíszek sikertörténete – egy legendás mester a Vasárnapnak

Címlapkép: Kanyar Cukrászda

'Fel a tetejéhez' gomb