Zsuffa Tünde: A hatalom kifordíthatja önmagukból a legjobbakat is

Bemutatták Zsuffa Tünde hetedik regényét a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánián. A kötetben az egyén és hatalom viszonya történelmi köntösben jelenik meg.

A november 10-én megjelent, Az Ég tartja a Királyt című történelmi regény IV. Béla életét és korát idézi meg. A kötet Az Ég tartja a Földet című Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló könyv folytatásaként jelent meg.

Zsuffa Tünde a kötet írója a könyvbemutatón. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

Az írónő a kötet bemutatóján elmondta, hogy Szent Erzsébet karaktere kifogott rajta, mert az írás közben más szereplőktől eltérően Szent Erzsébet nem mutatta meg neki az „igazi arcát”. Beszámolt arról, hogy szeretne olyan lenni, mint Erzsébet.

Úgy cselekedni a nehézségek és a tragédiák jelenlétében, mint ahogy az Árpád-házi királylány.

Zsuffa Tünde: 1938-ban a Jézus iránti szeretetét és hűségét mutatta meg a magyarság


Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy nehéz embernek maradni, kiváltképpen akkor amikor olyan dolgok történnek az életünkben, amelyeket igazságtalannak tartunk. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Erzsébet példamutatása ma is aktuális. Erőt meríthetünk belőle bármikor, hiszen ő akkor is tiszta szívvel tudott imádkozni az ég felé, amikor kegyetlenül nehéz sorsot mértek rá és az egész országra.

Békefi Viktória énekével mindenkit megbabonázott. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

Most megjelent történelmi regényében szerette volna IV. Béla portréját, a róla ismert képet árnyalni. Meg akarta mutatni, hogy a „második honalapító” királyunk traumatizált személy volt, hiszen hétévesen szeme láttára gyilkolták meg édesanyját, Gertrúdot.

Nem lehet csodálkozni azon, hogy IV. Béla trónra kerülése után az volt az első, hogy leszámolt anyja gyilkosaival – mondta Zsuffa Tünde.
Zsuffa Tünde hetedik regénye, az Az Ég tartja a Királyt borítója. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

Hangsúlyozta azonban, hogy regényének főhőse, IV. Béla egy igen nagy lelki fejlődésen megy keresztül. Az írónő elmondta, hogy a munkájával azt is be szerette volna mutatni, hogy veszélyes hatalmat kapni, mert az képes kiforgatni önmagából a legjobb embereket is. Ezért jelenik meg regényében ellenpontként a jámbor Kálmán herceg személye. A kötetről itt olvashat további részleteket.

Címlapkép: Tóth Gábor, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb