Biztonságpolitikai szakértő: valószínűleg egy szétesett ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területén

Valószínűleg egy szétesett ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területén, kizárható, hogy szándékos orosz támadás történt Kelet-Lengyelországban – mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 csatornán szerda reggel.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden Kelet-Lengyelországban becsapódott egy rakéta és két embert megölt. Kis-Benedek József elmondta, hisz a hivatalos tájékoztatásoknak, amelyek szerint véletlen baleset történt és nem szándékos orosz támadás. Kiemelte: a falu, ahol a becsapódás történt, nagyon közel, négy kilométerre van a határtól. Megjegyezte: az ukránok az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert használják, amely reagál az orosz repülőgépekről érkező rakétákra, és próbálja megakadályozni, hogy azok célba jussanak. Hozzátette: ez nem a legkorszerűbb rendszer, és az is elképzelhető, hogy egy rakéta meghibásodott.

Kizárható, hogy ez szándékos orosz támadás lett volna

– jelentette ki a szakértő, hozzátéve, nagyon alaposan ki kell vizsgálni az esetet és teljesen értelmetlen megérzések alapján véleményt mondani.

(MTI)

A címlapkép illusztráció. Forrás: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre