Vitályos Eszter: együtt voltunk, éreztük a testvériségünket és a közösségünket

Újraszentelték  a 120 éves nagydobosi templomot, ahol részt vett Vitályos Eszter – számolt be a paralmenti államtitkár Facebook-oldalán. 

A templom a Vidékfejlesztési Program, az Épített Örökség Felújítási Program és a gyülekezet önerőjéből újult meg.  Az istentiszteleten köszöntötték Balogh Istvánnét, aki a legnagyobb szorgalommal és alázattal 25 éve végzi a gondnoki munkákat, valamint a 25 éve működő ifjúsági gyülekezetet is.

Ha megkérdeznék, mi volt számomra a legfontosabb ezen a napon, azt válaszolnám, az, hogy együtt lehettünk. Máténál olvashatjuk: „Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

– írja Vitályos Eszter bejegyzésében, majd hozzátette, ennek a mai napnak ez volt a legfőbb ajándéka, hogy együtt voltunk, éreztük a testvériségünket és a közösségünket és éreztük Jézus jelenlétét.

Kísérje Isten áldása Nagydobost, a nagydobosi közösséget!

– zárta a posztot.

Forrás: Vitályos Eszter/Facebook

A címlaképen Vitályos Eszter a nagydobosi templom újraszentelésén. Forrás: Vitályos Eszter/Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre