Kaszab Zoltán: Szemünk előtt tárul fel a baloldali hálózat

Régóta tartja magát a mondás, hogy az ember minél többet tud, annál inkább hisz az összeesküvés elméletekben. Kifejezetten igaz ez, ha a baloldal ügyeiről van szó, ahol az összeesküvés elmélet valósággá, mindennapi gyakorlattá vált. A jobboldalon már évek óta beszélünk baloldali hálózatról, külföldről érkező pénzekről és az elmúlt napok mindenkinek bebizonyíthatták, hogy végig igazunk volt.

Először a DatAdat ügyben vizsgálódó NAV nyomozók jutottak el Szegibe. Ne vessen magára a kedves Olvasó, ha még sosem hallott erről a településről, Szegi ugyanis egy 333 fős falucska Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Szerencs és Sárospatak között félúton. A Bajnai-féle, valószínűleg a választásokat befolyásolni próbáló cég,

a DatAdat mégis itt, ebben a piciny faluban talált egy olyan könyvelőt, aki a legmegfelelőbben tudta intézni a cég könyvelését.

A szkeptikusok erre még mondhatnák, hogy na jó, de miért ne élhetne akár az ország legjobb könyvelője is éppen Szegiben? Ez valóban elképzelhető, bár az már kicsit fura, hogy a helyiek nem is tudtak róla, hogy milyen sikeres emberrel élnek együtt. Az pedig már igencsak nehezen nevezhető véletlen egybeesésnek, hogy a DK közeli portál, az Ezalényeg.hu könyvelését is Szegiből intézték. Sőt,

a DK Európai Parlamenti képviselőinek kifizetőhelyeként is ugyanez a cím van megjelölve.

A dominó tehát elkezdett ledőlni és ki tudja, kit ránt még magával. Mindenesetre sokat mondó, hogy Gulyás Márton szinte előre menekülve jelezte: a Partizán könyvelését is ugyanaz a személy végzi, mint a fent említett cégekét.

Lássuk tehát tételesen is, hogy mi rajzolódik ki a szemünk előtt! Egy cég könyvelése mindig is az egyik legbizalmasabb megbízások egyike volt. És ők azok, akik éppen Szegiben találták meg legfőbb bizalmasukat: a Márki-Zay Péter kampányát segítő Bajnai-féle DatAdat; a DK Európai Parlamenti képviselői élükön Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával; a DK közeli Ezalényeg.hu nevű portál és a baloldal házi YouTube csatornáját működtető Gulyás Márton. Hölgyeim és Uraim, alig telt el fél év a választások óta és

megszületett – jobban mondva napvilágot látott – a valódi baloldali összefogás!

Azért helyesebb a napvilágot látott kifejezést használni, mert ez valójában mindig is létezett és legalább 15 éve ugyanaz a két ember van a csúcsán.

Bajnai Gordon ugyanis éppen 15 éve, 2007-ben lett Gyurcsány Ferenc kormányának önkormányzati és területfejlesztési, majd később nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztere. Már akkor is az volt az egyik feladata, hogy becsatornázza és elossza az Uniós pénzeket. Aztán 2009-ben Gyurcsány lemondása után Bajnai vette át a kormányfői széket és a nyilvánosság előtt elváltak útjaik.

A mostani leleplezés ugyanakkor azt mutatja, hogy valószínűleg 2009 után is tandemben repültek.

A szemünk előtt szépen-lassan feltáruló gépezet ugyanis nagyon bejáratottnak, olajozottnak tűnik. Az adatok megszerzése, felhasználása, a pénzek becsatornázása és a média megszervezése mind-mind szükségesek ahhoz, hogy egy kör át tudja venni, majd meg tudja szilárdítani a hatalmát. Amit pedig mi, választók látunk csak a színjáték. Mindenki nyugodt lehet afelől, hogy teljesen mindegy volt, ki nyeri az előválasztást, ahogyan az is, mely pártok csatlakoznak, vagy maradnak ki a baloldali összefogásból.

A lényegi kérdésekben ugyanis egyre inkább úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-Bajnai kettős döntött.

Ez a két ember 2009 óta próbálja lenyomni az ország torkán az általuk írt tragikomédiát. Most azonban mindenki beláthat a kulisszák mögé. Azok is, akik rájuk szavaztak, azok is, akik összefogtak velük és elhitték, hogy van szavuk, van beleszólásuk a történetbe és azok is, akik sosem hitték el, hogy ők valaha háttérbe vonulnak. Szerencsére most áprilisban is utóbbiak voltak többségben.

'Fel a tetejéhez' gomb