Kövér László részvétét fejezte ki a törökországi bányabalesetben elhunytak hozzátartozóinak

Kövér

Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki a törökországi bányaszerencsétlenség áldozatai hozzátartozóinak.

Az MTI-nek szombaton eljuttatott levélben Kövér László Mustafa Sentopnak, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökének azt írta, nagy fájdalommal értesült a 2022. október 14-én Bartin tartományban történt pusztító aknarobbanásról, amely nagyon sok áldozatot követelt.

Egy stratégiai partner képviselőjeként ezúton ismételten megerősítem, hogy Magyarország a Török Köztársaság mellett áll ezekben a tragikus pillanatokban. Ebből a szomorú alkalomból hadd fejezzem ki őszinte részvétem a Magyar Országgyűlés nevében az áldozatok hozzátartozóinak, és mielőbbi felépülést kívánok a sérülteknek

– írta. Az észak-törökországi Amasra város szénbányájában pénteken történt bányaszerencsétlenségben legkevesebb negyvenen meghaltak, a mentők több tucatnyi, még mindig a föld alatt rekedt munkást próbálnak kimenteni. Tizenegyen megsérültek és kórházba kerültek, míg 58 másik bányásznak sikerült önállóan kijutnia a bányából, vagy sértetlenül kimentették őket. A tárnában 110 bányász dolgozott a szerencsétlenség idején.

(MTI)

A címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre