Ha az ember ránéz az ókori térképekre, azt látja, hogy Róma városa egy kis pötty Itália közepén, az általa uralt birodalom pedig több tucatnyi mai országot foglal magába. Nagy-Britannia is egy aprócska sziget, mégis évszázadokig az egész világ a lábai előtt hevert. Mindezt egy gonosz, undorító filozófiának köszönhetik, amit a latinok úgy fogalmaztak meg: Divide et impera! (Oszd meg és uralkodj!)
Ennek az elvnek a segítségével tudja ma is egy szűk pénzügyi-gazdasági elit a befolyását kiterjeszteni az egész világra. Kijátssza egymás ellen a nemzeteket és országokat, férfiakat és nőket, családosokat és szingliket, gazdagokat és szegényeket, hívőket és hitetleneket. Sikerült konfliktust szítania lengyelek és magyarok, oroszok és európaiak, autósok és biciklisek, szülők és gyerekeik, magas soványok és alacsony kövérek között. Ha azonban össze tudunk fogni mi, normálisok, akik még hiszünk abban, hogy a civilizációnk és a kultúránk megmenthető, megdönthető az új Róma.
Nem reménytelen, hiszen nagyhatalmak és pusztító eszmék sokaságát éltük túl, haladtuk meg, győztük le sokszor pusztán azzal, hogy ragaszkodtunk a saját identitásunkhoz, eszméinkhez. Mindig az aktuálisan legfenyegetőbb veszéllyel szálltunk szembe. Jellemzően az 56 leveréséből karriert és tőkét kovácsoló komcsi-ivadékok vádolják a kormányt (és az ebben a kérdésben markánsan hasonlóan gondolkodó radikális nemzetieket), hogy elárulják 56-ot azzal, hogy nem rohannak oroszt verni. Pedig amiképpen 1945-ben vagy 1956-ban az oroszok (szovjetek) jelentették a legfőbb veszélyt a magyar függetlenségre, úgy ez ma egyáltalán nem igaz. Mátyás talán Bécs elfoglalása helyett a déli végeken tisztogathatott volna, de ő reneszánsz udvart és közép-európai hatalmat épített éppen, és ez adta az ország erejét, tekintélyét és gazdasági prosperitását. Bethlen Gábor is, ha előre lát pár évszázadot, nem a harmincéves háborúba ártja bele magát, hanem inkább az Erdélybe beszivárgó vlah pásztorok elé emel kerítést. Ha azonban nem sikerül a jelenkori legfőbb problémát megoldani, még azelőtt elfúj minket a történelem, mintsem a kétszáz év múlva felmerülő gondokkal szembesülhetnénk.
hirdetésAz idő eddig többnyire igazolt minket; területeinkben megfogyva bár, de létezünk, miközben közvetlen ellenségeink közül mára pusztán történelmi emlékké vált a Német-Római Császárság, Bizánc, az Arany Horda, az oszmán birodalom, a Habsburgok monarchiája, a német császárság vagy a Szovjetunió. De olyan kérészéletű országok is a história színes híreivé lettek, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia. 1948-ban, egy hónappal az egyházi gimnázium államosítása előtt hangzott el a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatójának szájából, előrevetítve a leendő sötét korszakra az autentikus magatartást:
Itt állunk, mi itt várunk, mi itt maradunk.
Mi itt leszünk akkor is, ha ez a Nyugat elbukik; kultúrája már el is tűnt, a civilizációja most fog. Európa ugyanis nem földrajzi, hanem politikai-kulturális fogalom. És mint ilyen, Európa meg fog szűnni. Identitás nélkül nincs ember, nincs nemzet, ezért ha túl akarunk élni, meg kell találni és rögzíteni a keleti gyökereinket. Nem lesz nehéz: a csodaszarvas legendája, Attila, a hunok, a ránk testvérként tekintő keleti népek. És persze Jézus Krisztus is keleti. Noha újra és újra a kereszténység fejére olvassák az annak nevében elkövetett népirtásokat, háborúkat és borzalmakat, sokszor összekapcsolva a „fehér” emberrel, valójában a gyarmatosítást, a felsőbbrendűségből fakadó disznóságokat, mások kifosztását, leigázását és legyilkolását a „nyugati ember” végezte el. A keresztények Közép- és Kelet-Európában, Nigériában vagy Kínában nem tettek ilyet. Mint ahogy az ateista nyugatiak viszont igen.
A címlapkép forrása: Pixabay
