Molnár Miklós atya: Kép és identitás I. – A kép kialakulása és célja
Szeretnék egy kicsit több szót szentelni egy fontos témának, ezért pár egymást követő cikkben, kibontom annak tartalmát és azt, hogy miért tartom lényeginek. Aztán erre a sorozatra építve, terveim szerint, a transzcendensbe vezető ösvénybe torkollik majd ez az út.
Önazonosságunk alkotóelemei részben velünk születnek, részben mi magunk választjuk azokat. Ezek egy része tudatosodik, másik része sosem éri el ezt a szintet. Alapvetően a meghatározott tényezőknél éppen úgy, mint az általunk választottaknál, az identitásunkba akkor is beépülnek ezek az elemek, ha nem tudatosítjuk azokat. Fontos azonban megkülönböztetni magát az identifikáló tényezőt és a hozzá való viszonyunkat! Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kapcsolatom alakul ki ezekkel az elemekkel. Ez a viszony sokfajta lehet, és sok mindent meghatároz. Lehet, hogy annyira szoros a kapcsolatom vele, hogy tökéletesen belesimulok (önazonos vagyok), de lehet, hogy egyáltalán nem találom a hozzá vezető utat (identitásválság).
De nem csak a viszonyulásom számít! Az önazonosságomat meghatározó elemekről bennem kialakult benyomást nevezem „képnek”.
A kép az első lenyomata annak, ami meghatároz engem. Lehet ez tudatosított és tudattalan is. Például, az, hogy ember vagyok teremtett önazonosságom. Az ehhez való viszonyom valamiképpen meghatározza, hogyan fogok az „emberre, mint olyanra” gondolni, vagyis, hogy milyen képem alakul ki „az emberről”. Még ha úgy is tűnik, ez nem kognitív tevékenység eredménye, hanem valamiképpen tapasztalati lenyomata a valóságnak, tulajdonképpen intuitív. Attól kezdve, hogy embernek határozzuk meg magunkat, azon át, hogy kihez kötjük az életünket, egészen apró dolgokig, amelyek meghatározzák az identitásunkat, mind-mind úgy látszik, így születnek meg bennünk.
Egészséges helyzetben, a kép legfeljebb időszakosan van jelen bennem, mert az önazonosság elérésével, tulajdonképpen megszületik a kapcsolatom az identifikáló tényezőkkel, s így „beleereszkedem” abba, aki vagyok.
Ha ez a folyamat valamiért megsérül elakadhatok a kép szintjén. Deficites lesz a kapcsolat az identitás és a magamról alkotott ítéletek között, és rögzül a kép, mintegy átvéve az önazonosság helyét. Ez az identitásválság, ami megakaszthat a fejlődésben.
Természetes, hogy ez a kép, jó esetben, formálódik bennem. Egy kisgyermek, a maga normális módján, még talán úgy étkezik, mint egy kis állat, vagy éppen úgy kommunikál, mint ahogy az ösztönei diktálják, nem választékos szavakkal, de attól még ember. A kép egészséges esetben később mélyülni kezd, majd esetleg tudatosodik és kognitív módon is tisztul, konkrétabbá válik. Az említett példában a gyermek reflektálni kezd rá, hogy ő ember és vannak még rajta kívül állatok, növények, stb. Ez az első lépés, de később eljut oda, amikor meg kell határoznia, mit jelent embernek lenni, de lehet, hogy addigra már a kép rögzült benne. Így akár, az a kép, hogy „az ember az, aki beszédre képes, tanulni tud, stb.” lesz a meghatározása az embernek, ami még elég sovány kapcsolatot jelez az igazi identitással.
A kép mindig felszínes, mondhatni kétdimenziós. Igazi mélysége nincs. Bizonyos esetekben, akár több kép is kialakulhat bennünk párhuzamosan egy azon elemről.
A kép egyszerű, lehatárolható, így biztonságos, leutánozható. Ezért is szeretik meg sokan annyira, hogy utána elengedni sem bírják. Egyszerű világképet tud okozni bennünk, amelyben vannak tiszta és mocskos, vagy fekete és fehér dolgok, de árnyalatok semmiképpen!
Ha tudatosul, akkor van esély arra, hogy a kép szűkösségét megtapasztaljuk, és megnyíljunk a valóság mélyebb átélésére. De ez a váltás könnyen okozhat válságot is bennünk. A következőkben erre felé haladunk majd tovább!
Molnár Miklós
Főkép forrása: CDD20/Pixabay
