Meg kell menteni a parajdi csodát!
A sóbánya az erdélyi identitás része, nem szabad veszni hagyni.
Egész Magyarország megdöbbenve nézte azokat a képeket, amelyeken a megáradt Korond-patak vize egyszer csak eltűnik a föld színéről és lefelé veszi útját a mélységbe. A képeken már nem látszott, de mindenki tudta, hogy a víznyelő másik oldalán a parajdi sóbánya plafonja van.
A létesítmény péntek reggelre csordultig telt vízzel. Ahogyan a mi szívünk is bánattal. Kevés olyan magyar van, akinek ne lennének emlékei onnan, minden erdélyi látogatás kihagyhatatlan, kötelező programja a parajdi sóbánya, sokszor még akkor is megállunk itt, ha Székelyföld távolabbi részeire megyünk, vagy jövünk onnan.
A magyarság egyik szíve közepe ez a hely, már 1000 éve.
Az egész vidék a sónak köszönheti ismertségét, Parajd mellett ott van a szovátai Medve-tó, amelynek felszínén – akárcsak a tengeren – a magas sótartalom miatt különösebb erőfeszítés nélkül fennmaradhatunk, lebeghetünk. Emellett sok-sok sós forrás, vagy sóvölgy nyűgöz le minket a térségben. A sóbányászat pedig egészen a római korig nyúlik vissza, Szent István királyunk idején pedig Parajdról már a Maroson keresztül uszályokon szállították a sót az ország belső részeibe.
Ez az ezer év veszhet most kárba néhány nap alatt. Hogy ki a felelős mindezért, azt természetesen ki kell deríteni. Már csak azért is, mert a probléma ismert volt és a tervek is készen álltak a bánya felett futó Korond-patak medrének elterelésére, mégsem történt egyetlen kapavágás sem, mielőtt bekövetkezett a katasztrófa. Merthogy amiről beszélünk, az egy nagyon súlyos természeti katasztrófa, amely nem csak egy falu, hanem egy egész térség megélhetését sodorja veszélybe.
Ha Parajdon nincs sóbánya, akkor kis túlzással megáll az élet.
Ezt pedig nem hagyhatjuk. Ugyanakkor nagyon hosszú időbe telik, amíg egyáltalán odáig eljuthatunk, hogy a károk mértékéről lehessen beszélni. Szakemberek szerint csak az 3-4 hónap megfeszített munkája lesz, mire a bányából kiszivattyúzzák a vizet és csak ezután lehet megvizsgálni, hogy milyen állapotban vannak a falak. Az élet így legalább fél év múlva térhet vissza Parajdra, ami azt jelenti, hogy az ott élők idei éve gazdasági, pénzügyi értelemben lenullázódott. Merthogy a településen lakók 80%-ának valamilyen formában a sóbánya biztosítja, biztosította a megélhetését. Ezeket az embereket nem hagyhatjuk egyedül és a román, valamint a magyar kormánynak segítenie kell abban, hogy az anyagi helyzetük a bánya helyreállításáig is megoldott legyen. A magyar kabinet máris felajánlotta a segítséget és biztosak lehetünk abban, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy könnyítse a helyiek problémáit.
Nem csak Parajdra kell ugyanakkor figyelni, hiszen az esőzések Háromszék környékén és Erdély más részein is komoly károkat okoztak. Mi, anyaországiak pedig most mutathatjuk meg, hogy igenis felelősséggel tartozunk székely testvéreinkért és nem hagyjuk őket cserben a bajban.
A román állam és annak új vezetése pedig bebizonyíthatja, hogy igenis fontosak számára a magyarok és nem csak a szavak szintjén érzik az ország részének a székely közösséget.
Bár most még nehéz erre gondolni, de ha így lesz, akkor a sóbánya későbbi, egyelőre távolinak tűnő újranyitása sikertörténet lehet; és nemcsak Parajd, hanem a román-magyar viszony újabb fejezetének szimbólumává is válhat.
Böjte Csaba: Sírnak a dévai gyermekek a parajdi sóbánya miatt
Vezetőkép forrása: Facebook/Kárpáti Zoltán
