Ukrán prédákra lesnek az emberkereskedők

Az ENSZ adatai szerint már hatmillió felett jár az ukrajnai menekültek száma, akiket bár közvetlenül nem veszélyeztetnek a harcok, a férfiak nélkül érkezett nőkre és gyermekekre számos más veszély leselkedik. Erőszakkal hurcolhatják el és kényszeríthetik prostitúcióra őket gazdag országokban – számol be róla a Magyar Nemzet.

Az Egyesült Arab Emírségekben feltehetőleg szexuális és házi rabszolgaságba taszítják a kiszolgáltatott ukrán nőket és gyermekeket – figyelmeztettek jelentésükben a Washingtoni Védelmi és Biztonsági Intézet és a New York-i Külpolitikai Központ elemzői. A tanulmány szerint

az emberkereskedők elsődleges célpontjai a lengyelországi menekülttáborok és az Oroszországba erőszakkal kitoloncolt személyek csoportja.

Az ENSZ legfrissebb adatai szerint a 6,6 millió menekültből közel 3,1 millióan európai országban leltek menedékre. A szervezet 1,3 millióra becsüli az Oroszországba került ukránok létszámát, akik között 340 ezer gyermek lehet. A számok ugyanakkor csupán hozzávetőlegesek, ráadásul Moszkva korábban 2,1 millió ukrajnai menekültről számolt be.

Szakértők szerint a prostitúcióra kényszerített nőket azért vihetik elsősorban az Egyesült Arab Emírségekbe, mert a nyugati szankciók elől Oroszországból elmenekült oligarchák az Öböl menti országban kerestek menedéket. A gazdag üzletembereknek pedig anyanyelvükön értő személyzetre van szükségük.

Moldova és Ukrajna közös határán már számos ilyen esetre derült fény. Például egy férfi tíz terhes nőt próbált magával vinni azzal, hogy lakhatást kínált nekik. Aggasztó a helyzet más országokban is: az Egyesült Királyságban múlt hónapban betiltották azokat az online társkereső hirdetéseket, amelyek kifejezetten magányos ukrán nőknek szóltak.

Ez egy olyan probléma, amely a háború előrehaladtával súlyosbodni fog, ugyanis a biztonság érdekében rengeteg nő és gyermek kényszerült elhagyni otthonát

– írja a Magyar Nemzet.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

A címlapképen ukrán belső menekültek érkeznek egy befogadóközpontba a Harkiv megyei Csuhuivban 2022. május 30-án, amikor az orosz haderő újabb támadást intézett a keleti frontvonalon fekvő Harkiv városa ellen. Forrás: MTI/EPA/Szergej Kozlov

Iratkozzon fel hírlevelünkre