Nigériában mindennaposak a terrortámadások

„A közbiztonság megszűnt. Nap mint nap embereket ölnek. A banditák és a terroristák mintha szabad kezet kaptak volna. Nem tudjuk, hova tűntek a biztonsági erők” – jelezte a helyzet súlyosságát John Onaiyekan bíboros, Abuja emeritus metropolita-érseke az Afrikai és Madagaszkári Püspöki Konferencia Szimpóziumának (SECAM) XIX. plenáris ülésén, amely július 31-én ért véget a ghánai Accrában – írja a Magyar Kurír.

A bíboros arra figyelmeztetett, hogy nem csak a keresztények, senki sincs biztonságban. Hangsúlyozta, Afrika legnépesebb országában a közbiztonság jelenlegi hiánya súlyosabb, mint valaha; keresztények és muszlimok egyaránt bűnözők erőszakos cselekményeinek esnek áldozatául. 

A 2009-es Boko Haram-felkelés óta, amikor az országot iszlamizálni akarták, Nigériában egyre rosszabb a közbiztonság.

Ez az afrikai iszlamista csoport több terrortámadást is indított, célpontjaik között sokszor  vallási és politikai csoportok szerepeltek, a polgári lakosság mellett. A bíboros hozzátette, a helyzeten az se segített, hogy a muszlim pásztorok és a keresztény gazdág sokszor kerültek konfliktusba. 

Több muszlimot gyilkolnak meg, mint keresztényt, ami mutatja, hogy ez nem muszlimok harca keresztények ellen. Sok muszlim ugyanannyit szenved, mint mi magunk

– hívta fel rá a figyelmet a bíboros.  

Ha egy papot megölnek, azt az egész világ tudja. De amikor lemészárolnak ötven falusi embert valahol Katsina államban, annak a híre senkihez sem jut el. Biztosak vagyunk benne, hogy több muszlim veszti életét, mint keresztény, mert az erőszak középpontja a muszlim többségű északi államokban van

– emelte ki John Onaiyekan. Vélemény e szerint ha a kormány nem látja el rendesen a feladatát, azzal teret enged a bűnözőcsoportoknak. Sajnálatosnak nevezte, hogy az elkövetők közül sokan az iszlámot tűzik zászlajukra.

Én azt gondolom, bármi legyen is valaki célja, a keresztények maradjanak szilárdak hitükben, tudják, hogyan kell hűségesnek lenni a vallásukhoz. Ha meg kell védeni magunkat, ki kell találni a módját, hogyan lépjünk fel az ártatlan embereket gyilkoló bűnözők ellen. A vallásunknak nem része az, hogy üljünk le, és hagyjuk magunkat megölni. Jogunk van hozzá, hogy megvédjük magunkat!

– fejtette ki.  Végül Onaiyekan bíboros bátorította a keresztényeket, hogy tartsanak ki hűségben elhívásuk mellett.

Traumatikus élményeikről meséltek Afrékának a nigériai emberrablások túlélői

Újabb két papot raboltak el Nigériában – csak egyikük élte túl

Szentmise közben támadtak keresztényekre Nigériában

A cikket teljes terjedelmében a Magyar Kurír oldalán olvashatják.

Forrás: Magyar Kurír

A címlapkép forrása:  Vatican News

Iratkozzon fel hírlevelünkre