A térdelés után Hamilton most sokszínűségi egyezményt kényszerít a Forma 1-es csapatokra

A Formula 1 brit pilótája által alapított Hamilton Bizottság  sokszínűségi-befogadási egyezményt javasolt a Formula 1-ben szereplő csapatoknak „az alulreprezentált társadalmi csoportok királykategóriába jutásának támogatására” – írja a Formula.hu.

A bajnokságban szereplő kilenc csapat közül nyolc már elfogadta a nyilatkozatot, csupán egy istállónak vannak még kétségei.

„Nagyon közel állunk ahhoz, hogy működésbe lépjen a sokszínűségi-befogadási egyezmény. Úgy tudom, egyetlen csapat van, továbbra is ugyanaz a csapat, amely nem akarja elkötelezni magát. Előre-hátra haladunk velük, de valamilyen okból kifolyólag nem akarják. A többi kilenc csapat azonban már beleegyezett, ami igazán biztató” – mondta Hamilton a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón Le Castellet-ben.

Hogy melyik ez az egy istálló, azt a Sky Sport derítette ki.


Hirdetés

A Williams csapata az egyetlen, amelynek még komoly kétségei vannak az egyezménnyel kapcsolatban. Amíg ezekre a kérdésekre nem kapnak választ, nem szeretnék aláírni a nyilatkozatot. Döntésüket így indokolták:

„Párbeszédet folytattunk a Királyi Mérnöki Akadémiával még márciusban, és további információt várunk tőlük egy ilyen fontos témában, amelyhez kapcsolódóan a Williams Racingnek már most aktív programjai vannak. Arról nincsen információnk, ki írta alá és ki nem írta alá jelen állás szerint, hiszen számos hónap eltelt, mióta bármiféle kommunikáció zajlott köztünk. Amint birtokában vagyunk az említett információnak és a végleges egyezmény másolatának, át tudjuk tanulmányozni” – tudta meg a Sky a Williamstől.

Az említett akadémia úgy kapcsolódik a történethez, hogy a Hamilton Bizottság megrendelésére az intézmény folytatta le a motorsportot és a brit oktatási rendszert érintő tanulmányt, amelyben többek között olyan megállapításokra jutottak, mint az, hogy a Formula-1-es dolgozók csupán 1 %-a fekete, derül ki a Formula.hu cikkéből.

A címlapképen Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 4-én. Forrás: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb