Animációs Tudásközpont jött létre Kecskeméten

A kecskeméti Neumann János Egyetem és a Kecskemétfilm Kft. közös együttműködésében kerül megalkotásra a Magyar Animáció Háza és az Animációs Tudásközpont. Régi hiányosság kerül így pótlásra, hiszen a világhírű magyar animáció története és háttere mindezidáig nem volt megismerhető múzeumban.

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgató javaslatára Animációs Tudásközpont és Magyar Animáció Háza jön létre Kecskeméten. Az intézményben a hazai és nemzetközi szakmai animáció eredményei kerülnek majd bemutatásra. A Neumann János Egyetem keretében mára már létrejött az Animációs Tudásközpont, amelynek fő feladata, hogy a hazai animáció oktatását és eddigi eredményeit összegyűjtse, hogy a közgyűjteményi alapját megteremtse a Magyar Animáció Házának.

Részlet a Kormos mesék Egy fazék méz  című meséjéből (Forrás: Kecskemétfilm Kft)

Az Animációs Tudásközpont működését egy három fős vezetőség koordinálja, amelynek elnöke Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője, Bánkuty Tamás a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, valamint Fülöp Tamás a Neumann János Egyetem rektora.

Mikulás Ferenc (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
A Leo és Fred című rajzfilmsorozat egyik szalagja (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

A tervek szerint a Magyar Animáció Háza nemcsak a múlt feldolgozását, a gyűjtemény kezelését, hanem sokoldalú hasznosítását, népszerűsítését is ellátná. A jövő vizuális kultúrájának a fejlesztésének is egyik fontos helyszíne lenne a létesítmény. Az alapítók célul tűzték ki, hogy a Magyar Animáció Háza a fiatalok számára egy interaktív vizuális élményközpontjává is váljon.


Hirdetés
Ahol a klasszikus rajzfilm és animációs eszközök mellett a legmodernebb digitális és VR megoldások is elérhetővé válnának.

Mindezek pedig előre mozdítanák a fiatalok művészeti, kulturális, természettudományos, mérnöki, informatikai műveltségének fejlesztését is. A Múzeumban a Virtuális Valóság (VV), a Kiterjesztett Valóság (KV) és a Mesterséges Intelligencia (MI), valamint az ezekhez kapcsolódó technológiai és technikai megoldások egyaránt helyet kapnának. A nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével egy olyan interaktív, élményszerű tudásszerzést biztosító gyűjtemény jön létre, amely korosztályokon átívelő módon képes értékeket közvetíteni, kompetenciákat fejleszteni és hagyományokat átadni.

 

Félszáz éves a magyar rajzfilmkészítés fellegvára

Rajzfilmsorozat készül a magyar szentek életéről

A járvány sem állhatta útját a Toldi-rajzfilm befejezésének

Kiemelt képünk forrása  Tóth Gábor, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb