Ázsia középső részein és Afrikában a születésszám évről évre csak növekszik, nem is kis mértékben. Az itteni társadalmak még csak hírből sem ismerik a születésszabályozást és bár a születéskor várható élettartam jóval alacsonyabb, mint a nyugati társadalmakban, a világra jött gyermekek pár évvel később már a mobilis, a nyugati világ képeit ismerő, útra kész fiatallá válnak. Főleg úgy, hogy a népességrobbanás egy egyre élhetetlenebb környezettel párosul. Afrika szavannai részeit az elsivatagosodás fenyegeti, Ázsia egyes területein pedig a folyamatos esőzések és áradások teszik lakhatatlanná a településeket.

Ilyen körülmények között esély sincs a mezőgazdasági termelés folytatására, vagyis arra, hogy saját erőből enni adjanak az egyre több embernek.

Éppen ezért szorultak ezek az országok nagy mennyiségű gabonaimportra, amelyet eddig viszonylag jó áron be is tudtak szerezni – elsősorban Ukrajnából és Oroszországból. Ebben a két országban ugyanis nagy mennyiségben termeltek gabonát, így aránylag megfizethető áron jutott ezeknek a nehéz helyzetben lévő országoknak is. A két fél közötti háború azonban véget vetett ennek a kegyelmi időszaknak.

A kérdés ugyanis most már nem is az, hogy milyen áron van az életet adó árpa, vagy búza, hanem hogy egyáltalán van-e?

A legtöbb nehéz helyzetben lévő országnak mára csupán pár hétre elengedő készlete maradt, így ha nem indulnak el hamarosan a hajók az ukrán kikötőkből, vagy nem jut el máshogyan a gabona a válság sújtotta térségekbe, akkor éhínség következik.

hirdetés

A probléma kutatók szerint potenciálisan 240 millió embert érint, vagyis ennyi ember számára lehet reális, vagy talán az egyetlen alternatíva az, hogy elhagyja hazáját.

Egyre nehezebb a helyzet Szíriában is, ahonnan a Migrációkutató Intézet friss becslései szerint a lakosság 2/3-a elmenekülhet. A kérdés már csak az, hogy ezek az emberek merre veszik az irányt? És lássuk be, nem sok lehetőségük van. A környező biztonságos, vagy szerencsésebb klímájú országok már megteltek, a gazdag arab államoknak eszük ágában sincs befogadni őket, így marad az egyetlen reális alternatíva: Európa. Már csak azért is, mert

látják az itteni életet: a medencés házakról, zöld gyepről és luxusautókról szóló Instagram-sztorikat. Az embercsempészek és az NGO-k pedig még el is hitetik velük, hogy rájuk is ez az élet vár.

Aztán amikor átkelnek a tengeren és végigjárják a balkáni migrációs útvonalat, rájönnek, hogy ez nem biztos, hogy így van. A magyar határra érve aztán a növekvő elkeseredettséget felváltja a düh, az embercsempészek pedig még fegyvert is adnak a kezükbe, ahogyan ezt a pár nappal ezelőtti, halálos bandaháború nyomán mindenki megláthatta. A tömegek pedig egyre agresszívabbak, egyre erőteljesebben ostromolják a magyar határt és

ne legyenek kétségeink: egyre többen lesznek. Mert Brüsszelből továbbra sem kaptak arra vonatkozó egyértelmű üzenetet, hogy ne jöjjenek.

Pedig mára nyilvánvalóvá vált, hogy Nyugat-Európa a saját problémáival sem tud megküzdeni, saját magát sem tudja olyan állapotban tartani, hogy ne csökkenjen az életszínvonala. A háború, az energiaválság, az infláció – főleg együttesen – már kifogott a békéhez szokott nyugati politikus nemzedéken. És ha ezt még további migrációval tetézik, azzal csak előrehozzák az így is nehezen elkerülhető összeomlást. A magyar kormány tudja ezt és teszi a dolgát: védi a déli határokat, legyen bármekkora és bármennyire agresszív a kerítés másik oldalán álló tömeg. Ezért állnak fel nemsokára a határvadász egységek is, hogy a biztonságunk továbbra is garantálható legyen. Mert hamarosan ez lesz a legfontosabb értékünk.