Soltész: A békéért és a békességért imádkoztak magyar zarándokok Czestochowában

Soltész Miklós hangsúlyozta: a czestochowai kolostor, amelyet magyar pálosok alapítottak a 14. század végén, évszázadok óta kiemelkedő jelentőségű zarándokhelye mind a lengyeleknek, mind a magyaroknak. Elmondta, Magyarországról, Erdélyből és a Partiumból öt busszal kétszázötvenen vettek részt a Fekete Madonna zarándoklaton. A zarándokok szerda este azért imádkoztak, hogy sikerüljön elsimítani a lengyel és a magyar nép közötti, „kívülről szított” ellentétet – fogalmazott – és világban is mielőbb béke legyen.

Az imádságon részt vett Waclaw Depo czestochowai érsek, Tamás József, a Gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke, a zarándokok lelki vezetője, a Székelyföldről érkezett Bátor Botond pálos szerzetes, valamint egy Ukrajnában szolgáló lengyel származású püspök is.

„Fontos volt, hogy együtt tudtunk imádkozni és üzenni az ukrajnai háborútól szenvedőknek, hogy a békéért és értük imádkozunk”

– fogalmazott az államtitkár.

Soltész Miklós közölte: azt, hogy a háborús helyzetben mi a feladatuk, érthető módon másként látják a nemzetek. Emiatt érezhetően gyengült a lengyel-magyar kapcsolat. Ugyanakkor a történelem során több olyan időszak volt, amikor a lengyelek és a magyarok más-más katonai szövetség tagjai voltak. Mégis, amikor a másik bajban volt, mindig segítették egymást; így volt ez a második világháborúban is – emlékeztetett. „Ne engedjük, hogy ellentétet szítsanak közöttünk” a mostani nagyon feszült világpolitikai helyzetben. „Az a feladatunk a világban, hogy ahol és akikkel lehet, békességet teremtsünk” és – ahogy Ferenc pápa nap mint nap figyelmeztet – „szolgáljuk a békét a világban” – fogalmazott Soltész Miklós.


Hirdetés

Bátor Botond pálos szerzetes azt mondta: a czestochowai kegyhely mindig nagy élmény a magyar zarándokoknak, hiszen megtapasztalják a lengyelek hitét és azt, hogy Lengyelországban sok fiatal is zarándokol. Hozzátette, a mostani zarándoklaton is több csoporttal találkoztak, akik – lengyel szokás szerint – az elsőáldozásuk után hálát adtak a Szűzanyának a búcsújáró helyen. Megrendítő érzésnek nevezte, hogy a czestochowai kegyhelyen évszázadok alatt „átimádkozták az emberek a falakat”. Azt is mondta, a magyar pálosok otthon érzik magukat Czestochowában, és egyfajta „lelki bástyaként” tekintenek a kegyhelyre.

A czestochowai kolostort 1382-ben alapították magyar pálosok. Czestochowát évente hívek milliói keresik fel, a világ egyik legismertebb Mária-kegyhelye, Lengyelország legfontosabb zarándokhelye. A Fekete Madonna zarándoklatot a czestochowai Mária-kegyhelyre 2011-ben szervezték meg először Székely János püspök kezdeményezésére.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb