Katolikus gitáros énekek felsőfokon – Idén is lesz KAZETTA a Balatonnál

Az egyéni hangszeres órákon túl a résztvevőket zenekarokba osztják majd a tábor idejére. A zenekari gyakorlaton a csapatok tanárok vezetésével készülnek fel a táborzáró koncertre, illetve a szentmise igényes és liturgikus könnyűzenei szolgálatára, ezzel fejlesztve a közös zenélés képességét. A táborba együtt érkező zenekaroknak lehetősége van kérni, hogy a zenekari gyakorlatra együtt legyenek beosztva.

Az egyházi könnyűzenei szolgálatban gyakori, hogy szólóénekes helyett kórus vezeti az éneket. A tábori kóruspróbák során ebben is lehet majd fejlődni, elsajátítva kifejezetten négyszólamú kórusra komponált, liturgikus szolgálatra alkalmas könnyűzenei műveket. Az egyes napokon különböző érdekes témákról (liturgia, válaszos zsoltár éneklése, dalszerzés) hallgathatnak avatott előadókat a KAZETTA résztvevői.

Massza helyett karakteres zenélés – a KAZETTA nyári képzésén jártunk


Hirdetés

A tábor a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottsága szervezésében valósul meg. A 44 000 forintos részvételi díj – amely tartalmazza a regisztrációs díjat, a teljes ellátást, szállást és a tábor pólóját – szinte jelképes összegnek számít, figyelembe véve, hogy mennyi zeneórán vehetnek részt a fejlődni vágyó érdeklődők. A szervezők ennek ellenére lehetőséget biztosítanak, hogy szociális alapon bárki segítséget kérhessen az anyagiak megfizetésében.

A KAZETTA képzésére előzetesen kell jelentkezni ezen a felületen.

 

Elindult a jelentkezés a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola keresztény könnyűzenei képzésére

Nem lehet Istennek fél szívvel zenélni – Csanády Lőrinc a Pengetőnek

A gitáros kántor nem kontár

Fotó: KAZETTA/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb