Megnyerte a helyhatósági választásokat a jobboldal Olaszországban

A jobboldal szerepelt a legjobban az önkormányzati választásokon Olaszországban, míg a parlamentben a legnagyobb frakcióval rendelkező kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) öt százalék alá süllyedt a belügyminisztérium kedd reggeli adatai szerint.

A szavazatszámlálás végleges összesítése előtti utolsó adatok szerint a Giuseppe Conte vezette M5S 2 és 5 százalék között teljesített azokban az önkormányzatokban, ahol egyáltalán jelöltet állított. A római parlamentben az M5S a Mario Draghi vezette kormány „tartóereje”: a pártnak van továbbra is a legnagyobb frakciója, miután a legutolsó, 2018-as parlamenti választáson több mint 32 százalékot szerzett. Az utóbbi öt évben az M5S két kormányt alakított Conte vezetésével. Először a jobboldali Ligával, majd a baloldali Demokrata Párttal (PD) lépve koalícióra. 2021 februárja óta az M5S a Mario Draghi vezette nemzeti egységkormány tagja.

Giuseppe Conte hétfő esti sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy az M5S a gyenge választási eredmények ellenére sem adja fel kormányzati szerepét. A Draghi-kormánynak vége – jelentette ki a jobboldali Giorgia Meloni, az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) elnöke. Azt szorgalmazva, hogy szövetségesei, a Liga és a Hajrá, Olaszország! (FI) lépjenek ki a kormányból. A Corriere della Sera című napilap rámutatott, hogy az országban alig támogatott M5S-szel Mario Draghinak nehéz lesz folytatnia a kormányzást a 2023-as tavaszi választásokig, főleg ami az addig megvalósítandó gazdasági reformokat illeti. A jobbközép 10:3-ra nyerte a helyhatósági választásokat – összegezte az Il Giornale a nagyobb városokban született eredményről, további tizenhárom kiemelt önkormányzatban a június 26-i második fordulóban folytatódik a verseny a jobb- és a baloldal között. A Liga, az FdI és a FI alkotta jobboldali szövetség 43,8 százalékra tett szert a baloldali koalíció 41,9 százalékához képest.

A jobbközép szövetség húzóerejének az FdI bizonyult, amely több, még a Liga fellegvárának számító északi tartományokban is maga mögött hagyta a Liga jelöltjeit. Ahol viszont az FdI egyedül indult, nem tudott győzni.

„Az egységes jobbközép a győztes”

– hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője.

Hozzátéve, hogy ott maradtak alul, ahol nem közös jelöltet állítottak. Úgy vélte, „a jobboldali pártoknak nem egymás között, hanem a baloldallal szemben kell harcolniuk”. Egyedüli baloldal erő maradt a PD, amely tíz év után elveszítette Palermo városának polgármesteri székét. Így a jobboldal veszi át a dél-olaszországi migráció egyik központjának számító térség vezetését. A PD-nek fel kell adnia az M5S-szel kötött szövetséget, ha a baloldal esélyt akar a 2023-as választásokon a centrummal kell szövetkeznie – hangoztatta Matteo Renzi volt PD-főtitkár, az Élő Olaszország (IV) vezetője. A vasárnapi helyhatósági választási forduló eredményeit hétfő délután kezdték el összeszámlálni: a majdnem ezer önkormányzatban rendezett voksolásra jogosult több mint 9 millió olasz 54,7 százaléka járult az urnákhoz, kevesebben mint öt évvel ezelőtt.

(MTI)

Címlapkép:MTI/EPA/ANSA/Daniel Dal Zennaro

Iratkozzon fel hírlevelünkre