Lutter Imre a költészet szerelmeseit fogadta az Ünnepi könyvhéten

93. Ünnepi Könyvhét keretében jelent meg Lutter Imre Lételem című verseskötete, amelynek dedikációjára sokan ellátogattak a Vörösmarty térre.

Lutter Imre versművész első, kizárólag a saját verseit tartalmazó kötete került bemutatásra. Péntek délután sokan ellátogattak a Vörösmarty térre, hogy találkozzanak a szerzővel. A Magyar Versmondók Egyesületének elnökével nemrégiben beszélgettünk megjelenő kötetéről. 

„Az előadás és az írás egyaránt örömet okoz számomra. Ritka az a költő, aki jól tudja előadni a saját verseit. Ezzel magam is szembesültem a kötethez készülő hangoskönyv elkészítésekor. Valóban nehéz visszahozni azokat az érzéseket, amelyeket a vers írása közben megél az ember, éppen azért, mert az írás közben több idő volt az érzések megszületésére és rétegesebb, bonyolultabb, összetettebb, mint amikor előadom őket. Nagyjából azonos élvezetet okoz elmondani egy jó költő jó versét, mint megírni a saját verseimet.” – árulta el a Vasarnap.hu-nak Lutter Imre.

Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke a Lételem című könyvét dedikálja a 93. könyvhéten (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

 

Lutter: A költészetre egyre nagyobb szükségünk van

Megjelent a kötet, amelyet Ferenc pápa is megkapott

Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre