Hidvéghi Balázs: Elutasítjuk az európai baloldal kicsinyes támadássorozatát

Hidvéghi

Elutasítjuk az európai baloldal kicsinyes támadássorozatát, amely eddig is megosztottságot okozott, és krízishelyzetben meggyengíti az EU cselekvőképességét - jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz uniós parlamenti képviselője Strasbourgban.

A jogállamiság és a lengyel nemzeti helyreállítási terv uniós bizottsági jóváhagyásával kapcsolatos plenáris vitáról a képviselő elmondta: a lengyel tervet több hónapos késlekedés után végül elfogadta az uniós testület, így Lengyelország hozzájut azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik.

„Az, hogy végül ezt a döntést hozta a bizottság, azt mutatja, hogy minden korábbi támadás, vádaskodás Lengyelországgal szemben nem volt más, mint politikai hisztériakeltés, valós alapok nélküli zsarolás” – hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, „az Európai Bizottság most józan döntést hozott, az EP-ben azonban vannak olyan baloldali és szélsőbaloldali képviselők, frakciók és erők, akik még ebben a helyzetben sem adják fel a kicsinyes és sehová sem vezető vádaskodást, a politikai zsarolást, és továbbra is ideológiai támadást folytatnak a kereszténydemokrata lengyel kormánnyal szemben, ahogy azt teszik Magyarországgal szemben is hosszú ideje.”

„Az európai baloldal odáig jutott, hogy e bizottsági döntés miatt bizalmatlansági indítványt terjesztene be az Európai Bizottság ellen, amelynek kimenetele hosszú folyamat, de rávilágít arra a radikalizmusra, szűklátókörűségre, ahogyan több képviselő megközelíti ezt a kérdést az EP-ben”

– hívta fel a figyelmet a politikus. 

Hidvéghi Balázs szerint amikor háború dúl a szomszédban, nincs itt az ideje az ideológia vádaskodásnak és vitáknak, mert összefogásra van szükség, a tagállamok egymás iránti tiszteletére. „Így tudunk csak közös, mindenki szempontját figyelembe vevő döntéseket hozni, miközben gazdasági, migrációs és energiaválság fenyegeti Európát” – tette hozzá.

A képviselő nyomatékosította továbbá:

ahogy a lengyel helyreállítási tervet, a magyart is el kell fogadnia a bizottságnak, Magyarországnak járnak ezek a források, mindent megtett a megfelelő terv elkészítéséért.

„Itt az idő, hogy a testület lépjen ezzel kapcsolatban, hiszen háborús helyzetben egységre van szükség, továbbá Magyarország fogadta be népességszámmal arányosan a legtöbb menekültet” – mutatott rá. Hidvéghi Balázs leszögezte:

„a magyaroknak járó források visszatartása politikai-ideológiai támadássorozat része, el kell fogadni, hogy az EU 27 tagállamból áll, sokféle hagyománnyal és kultúrával és döntésekkel, ezeknek az összhangját kell megteremteni, ahhoz pedig kölcsönös bizalom és tisztelet szükséges.”

Hidvéghi Balázs, az Európai Parlament plenáris ülésének a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő lengyel nemzeti tervről folytatott EP-vitában felszólalt, az erről készült videóanyag közösségi oldalán tekinthető meg.    

(MTI)

A címlapképen Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP EP-képviselője az Európai Néppárt képviselőcsoportjának ülésén az Európai Parlamentben (EP) Strasbourgban 2019. július 15-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre