Kaszab Zoltán: Európa ismét lábon lövi magát

Brüsszelből tehát komolyan azt javasolják az embereknek, hogy fagyoskodjanak. A 18 fokos szoba ráadásul már sokak szerint túlságosan is megengedő és pazarló, mert éjjel elegendő lenne az is, ha csak 15 fokban aludnánk. A klímahasználatot sem érdemes túlzásba vinni. Az olaszországi iskolákban és középületekben például májustól tilos 25 fok alatti hőmérsékletre állítani a légkondíciónálókat. Valószínűleg úgy szólhat az érvelés, hogy ha már télen fáztunk, legalább nyáron legyen melegünk. A spórolási ötletek azonban itt nem állnak meg, Brüsszelből ugyanis arra is felhívják a figyelmünket, hogy elegendő, ha a ruháinkat mosás helyett csak szellőztetjük és fürdenünk sem kell minden nap. Sőt, egy német civil szervezet már egy kis tájékoztató füzetet is készített, hogy melyik az a 4 testrészünk, amelyet elegendő minden nap megmosnunk.  Az összefüggést itt is érteni vélem: ha már a ruháink úgysem tiszták, mi miért is legyünk azok?

A nagymértékű spórolás ötlete az orosz-ukrán háború miatt merült fel, a nyugat-európaiak szerint ugyanis így tudjuk a legjobban büntetni Putyint.

Persze az orosz elnököt nem fogja kiborítani, hogy európaiak milliói 15 fokban alszanak, de a Bizottság és sok politikus szerint ha kevesebb energiát és így gázt használ fel a lakosság, akkor csökkenteni lehet a kontinens Oroszországtól való energiafüggését. Ha pedig így van, akkor az európaiak nem finanszírozzák majd többé Moszkva – valóban véres és egyre véresebb – háborúját. A kérdés persze az, hogy milyen áron? A helyzet ugyanis az, hogy a hangzatos brüsszeli javaslatok mögött, mellett egyetlen hatástanulmányt sem láttam, amely bemutatta volna, hogy ezzel valóban meg lehet spórolni annyi gázt, amellyel ki lehet váltani az orosz energiát. Valószínűleg azért, mert ilyen dokumentum nem létezik. 

A valódi nagy gázfelhasználó ugyanis az európai ipar, amely számára versenyképességi kérdés az olcsó orosz energia.

Egy német, vagy olasz üzemnek pedig nem lehet azt mondani, hogy legyen szíves kevesebbet fogyasztani, az ugyanis kevesebb termeléssel, elbocsátásokkal és gazdasági visszaeséssel járna. Ugyanígy persze az is, ha a gázt drágább forrásból kellene beszerezni, vagy magát a gázt kellene drágább energiahordozóval kiváltani. Európa jó úton halad afelé, hogy saját gazdaságát tegye tönkre valamilyen homályos, magasabb rendű vélt cél érdekében, riválisai és versenytársai legnagyobb örömére. Talán célravezetőbb lenne, ha a kontinens politikai vezetői összeszednék magukat és valódi geopolitikai tényezőként viselkedve tárgyalóasztalhoz ültetnék a konfliktusban álló feleket.

Kaszab Zoltán: Brüsszelben még mindig nem értik


Hirdetés

Az ukránok úgy számolnak, Magyarország belép a háborúba, ha az ellenzék nyer

Kaszab Zoltán: Megszűnt létezni az EU a mostani válságban

A címlapképen Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős biztos az Európai Bizottság klímatörvény-tervezetéről beszél az Európai Parlament plenáris ülésének második napján a brüsszeli ülésteremben 2020. október 6-án. Forrás: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

'Fel a tetejéhez' gomb