Húsvéti keresztény könnyűzenei premierek

Az idei húsvét meglepetéseket tartogatott a keresztény könnyűzene kedvelőinek. Pintér Béla Jézus című száma, de az Azapeet formáció Utolsó pohár című dala is a húsvét üzenetét erősítette bennünk. Az erdélyi Glory dicsőítő csapata pedig ünnepi koncerttel ajándékozta meg a keresztény könnyűzene szerelmeseit.

Húsvétvasárnap debütált az Azapeet legújabb klipje, az Utolsó pohár című Krisztus-passió. A klipet több hónapos felkészülés előzte meg, majd negyven statiszta szereplésével harmincfős szakmai stáb forgatta Egerben, ahol egy borospincészet kölcsönözte a Jézus korát idéző díszletet. Az autentikus megjelenés érdekében korhű ruhákat, tálakat és evőeszközöket gyártottak a klip készítői. A dal szerzői Ferencz Péter „Peet”, Bolyki Tamás és Fóris Attila. Előadója Ferencz Péter „Peet”, aki a Vasovski Live és a Peet Project mellett több tucat zenekar számára végez produceri munkát.

„Különleges helyen van a szívemben ez az ének, nagy izgalommal várom, hogy megoszthassam veletek. Szívem közepéből született, és régóta dolgozunk azon, hogy sokakhoz eljuthasson” – írta Pintér Béla a Jézus című dalának beharangozójaként. És valóban szívtől szívig ér ez a dal. Különösen pedig Jézus szívétől a mi szívünkig, hiszen megváltottságunk okán ő valóban szárnyakat adott nekünk, amikor a mi erőnk már véget ért.

„Dicsőítő dalok könnyedén, mégis fontos üzenettel” – így harangozta be az M2 Petőfi TV az Azapeet Projekt húsvéthétfői ünnepi koncertjét. Úgy látszik, hogy immár hagyománnyá vált, hogy a kereszténység főbb ünnepein a keresztény könnyűzene méltó helyet kaphat a popkultúra egyik jeles színpadán is. Ugyanígy húsvétra időzítette a gyergyószentmiklósi Glory együttes az online streamelt, magas színvonalú koncertjét.

Érdemes húsvét nyolcadában mindegyik felvételbe belehallgatnunk, hogy a húsvét lényege és kegyelmi ajándékai a húsvéti nyuszi módjára ne ugráljanak túl hamar messzire tőlünk.

Elég, ha megfogjuk Isten kezét – a gyergyószentmiklósi Glory zenekar vezetője a Vasárnapnak

Fotó: Szabó Rebeka

Iratkozzon fel hírlevelünkre!