Isten felnevelte a dicsőítők új nemzedékét!

Fóris Janka Soha nem engedsz el című, saját komponálású éneke igazi istenszerelemről tanúskodik. Ez már az új generáció!

A FOURisFive családi zenekar tagjaként megismert kislányból érett nő lett a szemünk előtt, szinte észrevétlenül. A dicsőítő lelki attitűd otthonról és Isten ajándékából származó ereje végül gyönyörű gyümölcsöt termett. Fóris Janka fantasztikus énektechnikával és érzékeny lelki finomsággal énekli vadontaúj szerelmes dalát Istennek.

– Már több éve mozgott ennek a dalnak a kezdeménye Janka lányomban. Nem olyan régen megkérdeztem tőle, hogy hol tart a komponálásban. Kicsit buzdítani akartam, hogy írja meg teljesen. Erre ő azt válaszolta, hogy apa, ez nem megy megrendelésre. Egy nap azonban azon kaptam őt, hogy kijön a szobájából, kisírt szemekkel, és kijelentette, hogy „nagyon jó volt egy kicsit elidőzni az Úr jelenlétében” – árult el valamit a Pengető olvasóinak a rejtett kulisszatitkokból Fóris Attila, Fóris Janka szintén dicsőítő zenész édesapja.

A FOURisFive családi dicsőítő zenekar egyértelműen többről szól egy szimpla performansznál. Az Istennek odaadott életű szülők gyermekei legalábbis ezt bizonyítják. 

„Lassan tizennyolc éve vagyunk házasok. Három csodaszép lányunk van. Az éneklés a kezdetektől jelen van az életünkben. Az őszinteség mindig fontos volt a családunkban. Az Úrnak való dicséret is ilyen módon volt fontos számunkra. Amikor első lányunkat vártuk, egy szombati istentiszteleten énekeltünk. Egy számunkra ismeretlen személy odajött hozzánk. Azt mondta, hogy kapott Istentől egy ránk vonatkozó próféciát, amit szívesen megosztana velünk, amely úgy szólt, hogy

az a magzat, akit Rita a pocakjában vár, az Urat fogja dicsérni, őt szolgálva. Ez a bizonyosság látszik beteljesedni mindegyik gyermekünk életében.” – mesélte az édesapa a Pengetőnek adott korábbi interjúban.

Fóris Janka Soha nem engedsz el című, saját komponálású éneke igazi istenszerelemről tanúskodik. Ez már az új generáció!

A FOURisFive családi dicsőítő zenekar. Fotó: Vasarnap.hu

A prófécia beteljesülni látszik Fóris Janka Soha nem engedsz el című dalát hallgatva.. Dicsőség Istennek Jankáért, aki a remény jele: a felnövekvő generáció is hittel adja át életét Istennek, aki „mindig velünk van, és soha nem hagy el bennünket”!

Gável András

 

 

Fóris Rita a Szikra Klubban közénk csalogatja a mennyet

Ez a zene nem elválasztja, hanem összeköti a különböző generációkat

A megtérés által érkezünk el Istenhez

A kiemelt kép forrása: You Tube (FOURisFive)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!