Választások idején az érintett országokban mindenhol jellemző a médiaháború, az ellenfelek pedig ott püfölik egymást, ahol érik. Aztán, az eredményhirdetés után: irány a normál meder. Kivéve Magyarországon. Van ennek miértje.
Az édes Haza évszázadok óta különös sajátsággal bír, politikai elitjét tekintve. A különvélemények két táborra osztották mindig is a beleszólási (szavazati) joggal bírókat, de eltérően a fejlettebb országoktól,
mifelénk nem létezett, és ma sem létezik nemzeti minimum. Nem létezett olyan nemzeti érdek, ami nem vitatéma.
Amit magától értetődően elfogad mindenki, akinek a legcsekélyebb szerepe, lehetősége van az események befolyásolására. Lehetne kárörvendeni, hogy ez a fajta fejreállás egyre inkább kezd tanyát verni azokban az országokban is, ahol korábban ez nem volt jellemző, de abból idehaza nem sok hasznunk származna.
Mi a szösz az a nemzeti minimum?
A nemzeti minimum egy háborúhoz való egységes álláspont, egy világméretű járványhoz, annak világpolitikai vetületéhez való viszony. A huszitákhoz, az oszmán impérium terjeszkedéséhez, a Habsburgokhoz, az örökváltsághoz, a vasútépítésekhez való egységes álláspont. A sor végtelen, legalábbis a Kárpát-medencében.
hirdetésA legújabbkori alkotmányos monarchiák ügyesen megoldották az adott nemzet esetenként súlyossá váló megosztottságát azzal, hogy közbeszólt az uralkodó; ezt követően pedig mindenkinek hallgass lett a neve. Ehhez persze az kell, hogy az uralkodó is a nemzeti minimum egyik eleme legyen.
Sajnos mi még saját hazánkfiaiból sem voltunk képesek kiállítani uralkodót Mátyás óta. Nem tudtunk megegyezni személyét illetően. Kaptunk külföldről, na az jó volt.
És ezzel el is érkeztünk a turáni átok másik eleméhez, a külföld majmolásához, a külföldre való árulkodáshoz, hazánkfiainak hazánkfiai által való külföldi ócsárlásához.
Abszolúte magyar sajátosság volt, és ma is az. Nagy kortyokban isszuk ennek a levét. Egyrészt, a külföld alapjában véve lenézi azokat, akik saját hazájukat bármilyen okból is szapulják nekik, másrészt a nemzeti minimum hiánya tökéletesen konzerválja az ország fejlődését jelentősen hátráltató megosztottságot. „Nyugalom itt már sosem lesz!”
És akkor jöjjön a „mi lett volna ha…” Illetve, mi nem lett volna?
Mi lett volna, ha a kampány idején a kitörő orosz-ukrán háborúhoz egy nemzeti minimum talaján állnak a választási harc ellenzéki szereplői? Ha mindent félretéve felfüggesztik Orbán-fóbiájukat, és a hatalmat gyakorló kormánnyal összhangban kürtölik véleményüket a háborúval kapcsolatban? Ha – kizárólag ebben a nemzetet súlyosan veszélyeztető szituációban – segítik a hatalmat gyakorló kormány munkáját? Vajon népszerűtlenebb lett volna-é Márki-Zay Péter? Mi lett volna, ha a választási kampányban a ballib ellenzék megelégszik azzal, hogy határainkon belül ékeli Orbánékat, és nem nyafog külföldi segítségért a kormánypártok megszorongatására?
Népszerűtlenebbek lettek volna a választók szemében? Népszerűek lettek az által, hogy hangulatíve mintha nekik is részük lenne abban, hogy az EU most pénzügyileg macerálja Magyarországot? Egy fenét.
Ellenben mindezek miatt nem csak a választást veszítették el, de a gerincüket is.
Hát, ide vezetett 2022 áprilisában a nemzeti minimum hiánya. Ki járt jól? Haszna ugyan idehaza senkinek nem lett belőle, viszont a folytatás is ígéretes. Tessenek csak megnézni a trendi világsajtót, meg a nekik folyvást panaszkodó liberálisainkat…
Címlapkép forrása: MTI/Illyés Tibor
