Fűrész Tünde: A boldogságra vannak receptek

Egyértelmű, hogy ha a családok és az emberi kapcsolatok erősek és harmonikusak, akkor tágabb közösségünk, a magyar nemzet is sikeresebbé, és nem utolsósorban boldogabbá is válik. A most kiírt pályázatunkkal is azt szeretnénk elérni, hogy mások sikere, boldogsága egyfajta receptként megismerhető lehessen – nyilatkozta a Vasárnapnak Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet elnöke.

– Tíz éve hunyt el Kopp Mária, erre emlékezvén a KINCS egyedülálló pályázatot írt ki.

– Igen, idén intézetünk névadójára, Kopp Mária orvos-pszichiáter professzor asszonyra emlékezünk. Idén január 14-én lett volna 80 éves, az ebből az alkalomból szervezett konferencián jelentettük be, hogy pályázatot indítunk, Közös KINCSeink – család, közösség, lelki egészség címmel. Két kategóriában várjuk az alkotásokat április 3-ig: egyrészről szépirodalmi művekre, másrészről olyan tanulmányokra számítunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Kopp Mária munkásságához, az általa kutatott témakörökhöz, így a lelki egészséghez, a boldogságkereséshez, vagy éppen a magyarok lelki állapotához.

Fűrész Tünde (Fotó: Kopp Mária Intézet, Vermes Tibor)

– Kiknek a jelentkezését várják?

– Alapvetően 18 év felettiek jelentkezhetnek. A szépirodalmi pályázatra a verstől a prózán, a novellán át bármilyen alkotást örömmel fogadunk. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a zsűrinek olyan nagyszerű tagjai lesznek, mint Schäffer Erzsébet és Krúdy Tamás újságírók. A tudományos írásokat pedig Purebl György, a SE Magatartástudományi Intézetének igazgatója és Engler Ágnes, a KINCS tudományos elnökhelyettese bírálják majd el. A zsűri elnöke Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora és a KINCS Családtudományi Szakmai Kollégiumának vezetője.

– Kopp Mária ’90-es évekbeli kutatásaiban rámutatott arra, hogy a magyarországi közösségek kapcsolatai gyakorta igen gyengék. Hogyan tud ezen segíteni a pályázat?

– Az általunk kiírt pályázat egyik célja éppen az, hogy a közösségekben megélt örömökről, a közösségek megtartó erejéről olvashassunk pozitív, megerősítő, követendő példákat. Bízom benne, hogy olyan pályaműveket kapunk, amelyek elgondolkodtató, jó ötletekkel és gyakorlatokkal fognak szolgálni ahhoz, hogy hogyan erősíthetők meg a társas kapcsolatok.

Egyértelmű, hogy ha a családok és az emberi kapcsolatok erősek és harmonikusak, akkor tágabb közösségünk, a magyar nemzet is ezáltal sikeresebbé, és nem utolsó sorban boldogabbá is válik.

A jól működő közösségekben megélt kapcsolatok igazi kincsek, ezért a közösségek felemelkedését, fejlődését támogatni kell. Ez a családbarát-politika lényege is, hiszen legkisebb közösségünk, a család megerősítése a célja. Az elmúlt tizenkét évben Magyarországon erősebbé váltak a családok, ennek az eredményei már láthatóak. A családok nemcsak anyagi értelemben fejlődtek, gyarapodtak, hanem a testi és lelki egészség szempontjából is ellenállóbbak lettek. A családosok elégedettsége és boldogságszintje magasabb az átlagnál és jobb értékeket mutat, mint tíz évvel ezelőtt.

A most kiírt pályázatunkkal is azt szeretnénk elérni, hogy mások sikere, boldogsága egyfajta receptként megismerhető lehessen.

Hiszen jó egymástól tanulni és örülni egymás boldogságának. A beérkező legjobb pályamunkákból pedig egy kötetet szeretnénk kiadni.

Fűrész: Az új trendek, az új generációk értékítéletei befolyásolják a közösségek életét és működését is (Fotó: Kopp Mária Intézet, Vermes Tibor)

– Számos világvállalat virtuális valóságot épít, milyen jövője lehet egy nemzeti, hagyományorientált közösségteremtési technikának?

– Azt gondolom, hogy az igazi, értékes kapcsolatok terepe továbbra is az offline világban van. Ugyanakkor a digitális terek új fórumait nem ellenségként kell kezelnünk, hanem meg kell próbálni azok előnyeit kihasználni. Az online platformokat be lehet vonni abba a közösségépítő munkába, amellyel a magyar közösségek megerősödhetnek, de a lényeg, hogy az online világ mögött olyan emberek állnak, akik tarthatják – és remélhetőleg tartják is – a kapcsolatot egymással személyesen is.

Az új trendek, az új generációk értékítéletei befolyásolják a közösségek életét és működését is.

Tudjuk, hogy az online terek egyszerre tudnak nagyon pozitívak, de egyben nagyon negatívak is lenni. Kérdés, hogy például a boldogságérzetünket hogyan befolyásolják. Ahogy Kopp Mária és férje Skrabski Árpád A boldogságkeresés útjai és útvesztői című könyvükben megfogalmazták: a boldogság nem egy állapot, hanem aktív, tevékeny haladás a céljaink felé. Erre a közös tevékeny és örömteli alkotómunkára hívjuk a pályázókat, akik 2022. április 3-ig – Kopp Mária halálának évfordulójáig küldhetik meg műveiket a KINCS számára.

A pályázat további részletei itt érhetőek el.

 

Tóth Gábor

 

Fűrész Tünde: Mi gender-ideológia helyett a családot helyezzük a középpontba

Egyetértés a közép-európai családpolitikában

Európában nálunk nőttek legnagyobbat a gyermekvállalási mutatók

Kiemelt képünk forrása Vermes Tibor, Kopp Mária Intézet

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre