Van az a vicc, amely szerint ha február 13-án kapsz tőle virágot, a szeretője vagy, ha 14-én, akkor a szerelme, ha pedig nem kapsz virágot, akkor a felesége... Nos, a poén az poén, nem is szeretném felülbírálni, de azért tökéletesen megmutatja, hogy társadalmunkban még mindig él a tévképzet, hogy a házasság valami unalmas, szerelemmentes övezet, ami minimum megöli a romantikát. Pedig mi is tehetünk érte, hogy ne így legyen.
Sokszor éri bírálat a Valentin-napot, amely a szerelmesek ünnepeként vonult be a köztudatba. Tény, hogy a hazánkban nem igazán őshonos ünnepet kisajátították maguknak az élelmes kereskedők, hiszen
aki szeret, az bizony legalább egy szál rózsával meglep a jeles ünnepen… az esemény bírálói azt is kifogásolják, hogy a szeretet kimutatására az év bármelyik napja alkalmas.
Nem vitatjuk, hogy a szerelem nincs dátumhoz kötve, ám mielőtt teljesen szőnyeg alá söpörnénk a jeles időpontot, bőszen várva a február 15-ét, amikor a szívecskés csokik leárazása megkezdődik, álljunk meg egy pillanatra, s vegyük sorra, mi mindent adhat nekünk a Valentin-nap, ha a kapcsolatok életének és élettartamának szempontja felől közelítjük meg az ünnepet.
Mert bizony a kapcsolat olyan, mint egy önálló élőlény, amelyet gondozni és szeretgetni kell, hogy fejlődjön és jól érezze magát.
Pál Feri atya mondta egy előadásában, hogy a kapcsolatunkért sokszor még olyan dolgot is meg kell tennünk, ami nekünk esetleg nem okoz örömet. A közös randi éppen egy focimeccs vagy egy kedvenc sorozat időpontjára esik? Lehetünk elnézőek a kedvessel és lemondhatjuk a kettesben töltött időt, de még jobb, ha nem tesszük. A tétel ugyanis így néz ki: lehet, hogy valami nem kedvező egyik félnek sem, viszont kedvez a kapcsolatnak, a közös életnek. Hogy ez néha lemondásokkal jár? Feltétlenül, de ha ahhoz viszonyítunk, hogy az eredmény egy jól működő házasság, akkor már nem is tűnik olyan nagynak az áldozat!
hirdetésÉppen ezért Valentin-nap apropóján érdemes egy kicsit megállni, és végiggondolni, hogy a csokoládén és rózsán kívül én mit teszek meg a kedvesemért, mit teszek meg a kapcsolatunkért?
Odafigyelek rá? Tudom, mire vágyna, mi tenné boldoggá? Megpróbálom néha a saját érdekeimet, elképzeléseimet háttérbe helyezni, hogy az ő kívánságai megvalósulhassanak? Hagyok neki pihenőidőt? Tehermentesítem néha? A kérdéseket nálam okosabb párkapcsolati szakértők bizonyára még oldalakon keresztül tudnák folytatni…
A lényeg a tenni vágyáson van. Azon, hogy megértsük: a szerelem jó, a szerelem az égbe emel, de a szerelem nem magától lángra kapó vörös izzás, hanem tettek láncolata, azok következménye.
Mi, azt hiszem, a világ legfontosabb útravalóját kaptuk meg, amikor a jegyesoktatáson a lelkünkre kötötték, hogy töltsünk el időt kettesben, randizzunk a gyerekek megszületése után is! Nekünk szerencsénk volt, Gorove Kriszta és László volt a “mentorunk”, akik saját élettapasztalataikat is megosztották annak érdekében, hogy az általuk kísért jegyespárok házassága minél kevesebb buktatóval szembesüljön. Mert az együtt eltöltött idő sokszor tartogat meglepetéseket, és jó, ha előre fel vagyunk készülve arra, hogy egy hullámhegy természetes és legyőzhető. És nem szégyen tanulni, nálunk tapasztaltabb pároktól jó praktikákat ellesni.
Éppen ezért a szerelmesek napja nem csupán a rózsaszín felhőkön ugrándozó szerelmespárok ünnepe, de minden házaspáré, aki elkötelezett abban, hogy tenni szeretne a kapcsolata minőségéért.
Nézzünk tehát körül, mert idén igen gazdag programkínálat ígérkezik a magyar palettán, ha a szerelmünk, kapcsolatunk gondozása a cél. Lessünk be a kulisszák mögé, halgassuk meg a házasság hete alatt megnyilatkozó házaspárok történeteit, találjunk közösséget, ahol kicsit tanulhatunk a kapcsolatok fejlesztéséről. Vagy csak vigyük el a kedvest egy vacsorára, kérdezzük meg, ő mire vágyna!
Szabó Borbála szenzációs novellájában az asszony például attól jön tűzbe, hogy a férfi összepárosítja az összes páratlan zoknit a lakásban…
Higgyük el, néha tényleg csak apróságokon múlik!
Címlapkép: Pixabay/Myriams-Fotos
