Megcsalás-e a donorterhesség?

Adott egy nő, aki gyereket akar és egy férfi, aki éveken át „nem áll készen”, valamint egy jónak tűnő megoldás: a mesterséges megtermékenyítés. Újabb gyöngyszem a női magazinok legsötétebb (pardon, rózsaszínebb) bugyraiból.

Érdekes dolog ez a Facebook. Szembesít bennünket önmagunkkal, illetve azzal, ha ócska, limonádé híreket fogyasztunk nap mint nap. A közösségi oldal ugyanis nem cicózik: ha egyszer rákattintottunk egy ilyen csodára, akkor bizony nap mint nap az arcunkba tolja a következő és a következő történetet, hiszen az algoritmus szerint erre „harap a halacska”. És tényleg, egyre több és több hasonló témájú anyag bukkan fel a szemünk előtt, sehol egy Dosztojevszkij összes vagy egy mai magyar költő verse. Csak romanák és júliák (vagy éppen szívárványos évák) mindenütt. Van, ami egymás után többször is. Abból baj nem lehet.

Így olvastam el immáron másodszorra az egyik női magazinban azt a történetet, amely egy nőről szól, aki anya akar lenni. A csavar a dologban, hogy bár párkapcsolatban él, a férfi rendre lerázza a témát azzal, hogy még nem áll készen rá, és egyéb elérendő célok (utazás, előléptetés) beváltásához köti a dátumot. Az évek telnek, míg a nő egy külföldi kiküldetésben találkozik egy boldog leszbikus anyukával, aki annak idején a donorterhességet választotta. Ez a megvilágosodás pillanata, amikor hősnőnk is belevág a dologba, mégpedig úgy, hogy a férfit, akivel papíron együtt él, be sem avatja, nehogy akadékoskodni kezdjen. 

A terhesség sikerül, a hoppon maradt apajelölt pedig döbbenten szemléli a történteket. A pár együtt marad ugyan, a férfi segít a barátnőjének, de a szülésre már nem kíséri be, hiszen ott azért mégsem ő az „illetékes”. Arról ugyan nem szól a fáma, hogy mi lesz velük a fényes jövőben, de az utolsó sorok elég egyértelművé teszik: a nő cseppet sem bánja a döntést, hiszen lesz egy kisbabája, aki csak az övé, akire (vagy amire?) mindig is vágyott.

Vajon hány nő sóhajt fel ilyen cikkek hatására, hogy, jé, tényleg, ha a Pisti ennyire teszetosza, akkor inkább én is egyedül vágok bele? Miért olyan népszerű ez az olvasat ahhoz a régi, jól bevált praktikához képest, amit hősnőnk sem bírt megtenni, nevezetesen, hogy valaki elfelejti bevenni a tablettát, vagy éppen apró lyukat ejt a gumióvszeren? Vajon csak én érzem úgy, hogy ez sem jó ötlet?

A női magazin ugyanis egyértelmű hurrá-t hirdet, amiért ez a bevállalós anyuka meg merte tenni ezt a merész lépést. Hiszen az óra ketyeg, különben is, és az ő élete, az ő döntése… és ennél nem is tévedhetnének nagyobbat.

Akárhogy is interpretáljuk a dolgot, sajnos itt nem csupán a történetben szereplő férfi kerül ki vesztesként a helyzetből. Egy gyermek fog valódi apa nélkül felnőni azért, mert a történet női főszereplője az őszinte, egyenes beszéd helyett a legkacskaringósabb kerülőutat választotta. Pedig mennyivel egyenesebb lett volna, ha odaáll a párja elé, és azt mondja: Ha te nem szeretnél gyereket, akkor elhagylak, mert nem egyezik a jövőképünk. Te a havas hegyekben szeretnél élni, én pedig a messzi délre vágyom. Keresek valakit, aki hajlandó odaköltözni velem.

Közhelynek tűnhet, de ha a férfi igazán szeret, bizony még a kényelmetlennek tűnő délszaki utazást is vállalná! Ha pedig nem? Hát, akkor ott ette meg a fene az egészet. De visszakanyarodva hősnőnkhöz:

mégis mennyivel jobb együtt maradni és valaki más gyermekét hordani a szívünk alatt?

Persze lehet, hogy az egész történet csak valami kommentgenerátor fantazmagória, de sajnos a tágabb környezetemből tudom, hogy nem feltétlenül légből kapottak az ehhez hasonló esetek. Élnek körülöttünk olyan férfiak, akik egy ilyen „bátor” anyuka számára teremtették meg a lehetőséget a gyermekvállalásra, most pedig azért küzdenek, hogy találkozhassanak is a gyermekükkel. Olyan valóban bátor nőt is ismerek, aki merte döntés elé állítani választottját, és bizony nem maradt hoppon, azóta nem csupán boldog anyuka, de arról is meggyőződhetett, milyen erős párjában az iránta érzett szerelem.

Egyelőre nem ismerek olyan történetet, ahol a nő a címben szereplő utat választotta, azaz spermadonorral „csalta” meg a párját egy jobb élet reményében, de tartok tőle, hogy ami késik, nem múlik. És talán nem véletlen az sem, hogy a család definícióját egyesek mostanában oly bonyolultnak látják megfogalmazni. Pedig az őszintétlenség okozta kiúttalan gyökértelenségből nem könnyű kilábalni valamilyen stabil kapaszkodó nélkül.  És az igazi, nagybetűs család ilyen kapaszkodó lehet egy gyermek, de még egy felnőtt számára is – ha addig össze nem kuszáljuk végérvényesen.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!