Ungváry Zsolt: Ki aggódjon a demokrácia miatt?
Így van ez az ifjú államokkal is, amelyek még gyerek- vagy kamaszkorukat élik. Látjuk a közelünkben, amint a bő másfél százados Románia, a harmincat éppen elérő Szlovákia vagy Ukrajna történelmi leckét adna a már az ezredik születésnapját is maga mögött hagyó Magyarországnak. De az sem kevésbé anakronisztikus, amikor a pillanatnyilag (még) a világ vezető hatalmának számító Egyesült Államok valamelyik politikusától érkezik kioktatás és történelmi lecke, például demokráciából.
Láttunk mi már világhódító birodalmakat mongoltól törökig, némettől szovjetig, aztán valahogy mégis itt vagyunk. És talán mégsem vagyunk olyan kicsik és jelentéktelenek, mint közülünk is néhányan gondolják vagy velünk elhitetni szeretnék, mert a nagy vízen túli nagy ország politikusai annyira számontartanak, hogy fontosnak tartják be-beszólogatni a magyar kormánynak.
Most éppen egy demokrata párti szenátor érezte lényegesnek kinyilvánítani, hogy a háromszor kétharmaddal megválasztott Orbán Viktor „lebontja, akármilyen demokráciája is volt Magyarországnak”. Üzeni ezt abból az országból, ahol az összlakosság 24 százalékának szavazatával már megszerezhető az (egyébként a magyar miniszterelnökénél sokkal szélesebb jogkörű) elnöki hatalom; ahol halottak is tömegesen voksolhatnak, s ahol előfordulhat (mint, tegyük hozzá, például 2016-ban is történt), hogy nem az lesz az elnök, aki darabszámra a legtöbb szavazatot kapta.
Az idősebb, tapasztaltabb országok azonban jóságosan mosolyognak a fiatal és bohó államok szenátorainak frusztrált kitörésein, és nem dörgölik a gyerek orra alá, hogy
– 1061-ben, amikor a vadnyugati prériken indiánok űzték a bölényeket és a Nagy Manitu nevében elszívták a békepipát, vagy mondjuk a Hudson torkolatánál lévő szigeten vadlovak legeltek, akkor „a kegyes király Magyarország-szerte kikiáltókat küldött, hogy minden faluból két-két ékesen szóló vént hívasson a királyi tanácsba”. Ez a kegyes király immár az ötödik volt e tisztségben, s bár e szokatlan demokráciakísérlet nem vezetett eredményre (pontosabban az összegyűlt nép szemére hányta az uralkodónak az idegenek túlzott térnyerését, és az esemény pogány lázadásba torkollt), azért legalább megpróbálta kikérni az alattvalók véleményét.
– 1222-ben, amikor a prériken és a Hudson torkolatnál még mi sem változott, nálunk már írásba adta a király, hogy amennyiben ő vagy utódai nem tartják be az alaptörvényt (nevezzük így), akkor erőszakkal kényszeríthető rá vagy akár le is váltható.
– 1568-ban, amikor Amerikát már „felfedezték”, kifosztották, az őslakosokat kiirtották, de még mindig 125 évvel voltunk a salemi boszorkányperek (és nem mellesleg ötvennel az európai harmincéves háború pusztításai) előtt, akkor az erdélyi Tordán kimondták a vallásszabadságot katolikusok, lutheránusok, reformátusok és unitáriusok számára, a kontinensen elsőként.
– 1848-ban, amikor sok egyéb mellett az áprilisi törvények felszabadították földesúri függésükből a jobbágyokat, az USA-ban az Afrikából behurcolt négerek leszármazottai még rabszolgaként dolgoztak.
– 1936-ban a színes bőrű atléta, Jesse Owens hiába nyert 4 aranyérmet a berlini olimpián, nem csak Hitler nem gratulált neki, de Roosevelt sem írt még egy táviratot sem. Hazatérve az USA-ba a buszon csak a hátsó ajtót használhatta, és amikor a New York-i Waldorf Astoriában fogadást adtak az olimpikonok tiszteletére, ő csak késve érkezett, mert a teherliften kellett felmennie, négerként nem vegyülhetett az „úri” közönséggel. De még húsz évvel később is belpolitikai krízis keletkezett abból, hogy egy fekete nő nem adta át a helyét a buszon egy fehérnek. Ekkoriban történetesen a magyar demokrácia sem élte virágkorát, s hogy ez így lehetett, azért abban az USA-nak is komoly szerepe volt azzal, hogy Jaltában egy papírfecnin átpasszolt minket a szovjeteknek, mint valami lejárt szavatosságú marhakonzerv-szállítmányt.
Úgyhogy, kedves Schumer szenátor, Biden elnök, s ti mind, amerikai demokraták, mi is aggódunk az USA akármilyen demokráciája miatt. Főleg azért, mert számotokra ugyan a mienk nem jelent fenyegetést, mert mi nem szoktunk más országok ügyeibe avatkozni, de ti előszeretettel avatkoztok a mienkbe. Demokráciafelfogás ide vagy oda, ti úgy gondoljátok, hogy hozzánk képest felsőbbrendűek vagytok. És az efféle gondolatokból gyakorta törnek ki véres háborúk.
Kiemelt képünkön: Chuck Schumer, a szenátus többségi demokrata frakciójának vezetője (MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch)
