Pintér Béla: Isten gyermeke vagyok – ezért dicsőítem őt

Pintér Béla dicsőíti Istent, hogy a gyermeke lehet Jézusban.

Pintér Béla dicsőítő énekes számára a dicsőítés többet jelent a gyülekezeti éneklésnél – fogalmazott a keresztény könnyűzenei előadó az Ez az a nap Magazinban megjelent interjúban. Az országosan ismert dalszerző szerint a dicsőítés leginkább egy életforma.

– Dicsőíthetünk a lázas gyermekünk ágyánál vagy egy esküvői alkalmon, de akár éppen a ravatal mellett is. Isten dicsérete az életünk fontos része, amelyben egyedül vagy éppen a közösség részeként méltatjuk Isten nagyságát, jóságát, kegyelmét – felelte Pintér Béla arra a kérdésre, hogy mit jelent számára Istent dicsérni.

Emellett a dicsőítő imaalkalmak zenei felépítéséről is szólt az énekes, amelyek általában gyorsabb dalokkal kezdődnek. Ezeket lassabb, imádó jellegű énekek követik. A keresztény dalszerző szerint akárhogyan is szerkesztjük meg a közös zenei dicsőítéseink menetét, mindben a lényeg, hogy egyrészt megéljük a közösséget egymással, de ami a legfontosabb, hogy

a szívünk összekapcsolódik Isten szívével.

– Ha a hétköznapokban rendben van a kapcsolatom Istennel, akkor teljesen mindegy, hogy gyors vagy lassú dallal kezdünk, vagy mivel fejezzük be. Egyszerűen csak rákapcsolódok a mennyei hullámhosszra és élvezem Isten jelenlétét – mondta a híres és közkedvelt gyerekdalok szerzője. Hozzátette: – A dicséretem és imádatom fő mozgatórugója az a tudat, hogy Isten gyermeke vagyok. Nem győzök hálát adni azért, hogy megismerhettem, és Jézusban a fia lehetek. Erről a felszabadító csodáról írom a dalaimat.

 

 

Forrás: Ez az a nap Magazin

 

 

Minden időmet Istennel töltöm – Pintér Béla a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!