A dicsőítés olyan, mint egy túra

A dicsőítés vezetője a túra főnökéhez hasonlóan, biztonságosan visszavezeti a csapatot. Nagy felelőssége van.

Karácsony ünnepe után felruccantunk a gyerekeimmel és a keresztfiammal a közeli hegycsúcsra. Apaként hagytam, hogy a legnagyobb fiam tervezze meg az útvonalat. Ő lett a túránk vezetője. A legkisebb közülünk öt éves volt, a legidősebb pedig én az éppen negyvennégy évemmel. Mindenki élvezte a menetelést, az erdőt, a friss téli levegőt. Elégedetten és jól eső fáradsággal értünk haza. Amikor visszagondoltam a túra legszebb pillanataira, letisztult bennem egy kép a dicsőítésvezetéssel kapcsolatban.

A gyerekeimnek és a vendégségben velünk túrázó keresztfiamnak is elmondtam a közös „zarándoklatunkkal” kapcsolatos felismerésem. Miután megtapsoltuk a nagy fiamat a pontos túravezetésért, rámutattam, hogy amikor közösen dicsérjük Jézust énekkel, nagyon hasonló feladata van a dicsőítés vezetőjének.

Mindenki figyelt, mert sok efféle zenés alkalmon vettek már részt, és maguk is vágynak arra, hogy hasonlót csináljanak. Egytől-egyig azért tanulnak muzsikálni valamilyen hangszeren, hogy egyszer majd ők is zenélhessenek Istennek.

Aki a dicsőítés menetéért felel, éppen olyan, mint a túravezető – mondtam nekik.

Fel kell készülnie a bejárandó útvonalból, meg kell terveznie a pihenőpontokat és az erősebb meneteléseket egyaránt. A kirándulás résztvevőinek a legfontosabb feladatuk, hogy megbízzanak a vezető iránymutatásaiban. Rá kell hagyatkozniuk teljes mértékben.

Világos, egy csoportban különböző erejű és kvalitású emberek vannak. Nem mindenki képes tartani a diktált tempót. A túra vezetője mellett én mint szülő azért is feleltem, hogy mindenki megkaphassa a túra örömét. Mindent a nagy fiam, a túra vezetője határozott meg, de tekintetével leellenőriztette velem a döntéseit. Időnként jeleznem kellett, hogy figyeljen azokra, akik éppen leszakadoznának. Nem bírt mindenkire figyelni ugyanúgy, ezért jól jött neki az atyai segítség. Hol egyik, hol másik gyerekem jött oda hozzám kicsit feltöltődni, bátorítást kapni, hogy kibírják a rájuk még váró megpróbáltatásokat.

A túra során egy előre nem tervezett ajándékban is részünk lehetett. Egy nagyobb méretű lagúnaszerű vízgyűjtőben megfagyott az oda korábban összefolyt csapadék. Így lehetőségünk volt a vastag jégpáncélon csúszkálni és focizni is, ami nagy örömet adott mindannyiunknak.

A túránkat a dicsőítéssel párhuzamba állítva láttattam számukra, hogy a túra vezetője olyan, mint a dicsőítés vezetője. Fel kell előzetesen készülnie. És lehet, hogy már nem lesz számára annyira „izgi” az útvonal, mégis hűségesen a megfelelő jelzések mentén kell végigvinnie bennünket. A többiek a dicsőítés résztvevői, akik megbíznak az iránymutatásban. Az én apai szerepem pedig egyfajta észrevétlen, mégis biztonságot jelentő kontrollként, védelemként volt jelen.

A Szentlélek hasonlóképpen biztonságos irányba tereli az istendicséretet. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne feladata a dicsőítés vezetőjének. A dicsőítésvezető a tervezett útvonalhoz engedelmes marad. Nem kacskaringózik el az érzelmei mentén.

Ezt az engedelmes hozzáállását azonban minduntalan megvizsgáltatja a Szentlélek által letisztult lelki tükörben.

Fontos, hogy Isten ebben a ridegnek látszó engedelmességben is képes ajándékokat adni. Éppen úgy, ahogy a túránkon a felfedezett erdei koripályára ráleltünk.

A dicsőítés vezetője a túra főnökéhez hasonlóan, biztonságosan visszavezeti a csapatot a kiindulási helyre, ahova már élményekkel és feltöltődve érkeznek meg a résztvevők. Kellemes fáradtsággal a tagjaikban, de a jövőre nézve mégis erőt adó pillanatokkal.

Gável András

Iratkozzon fel hírlevelünkre!