Méltó és méltatlan egyházi zenék
Amikor azt kezdjük vizsgálni, hogy a zene, amellyel Istent magasztalnánk, méltó-e erre a kiemelt feladatra, általában tévedünk, mert nem a mindig változatlan és örök gazdagsághoz mérjük a muzsikánk odafentről elcsípett hangjait. Általában megelégszünk azzal, hogy emberi etalonokhoz igazítsuk megszólalásainkat. Ezzel azután kicseréljük az égit földire, az istenit emberire.
Mivel az önmagunk által meghatározott mércéink esendők és törékenyek, ezért az igazodást hozzájuk szinte erőszakos eszközökkel érjük el. Már észre sem vesszük, hogy amit követünk, a mi emberi törvényeink csupán. Isten szabad mindenhatóságának ragyogását dobozba kényszerítettük. A szabályok, amelyeket felállítottunk, gúzsba kötnek minket és másokat is. Mégis azok védelmében akár köveket is ragadnánk.
Erre odaáll elénk Jézus, mintegy visszahelyezve a középpontba az isteni mércét. A zenei műfajokat ért ítélkezéseink szertefoszlanak, a kövek a földre hullanak. Minden hang és minden hangász az örök etalonhoz kezd igazodni. A hangok káosza rendezetté lesz, és kialakul a mennyei szimfónia, ahol Isten lesz minden mindenben.
Istállótól az egyházzenéig – a Szent Család-templom felfedezett titkai
„Az orgona, a hagyományos egyházi zene központi hangszere, az első évezredben a katolikus egyházban abszolút ismeretlen volt. Amikor bevezették nagyon sokan tiltakoztak is ellene, mert egy ilyen profán hangszert a templomba behozni tilos. A gitár, a lant, a dob, a citera: sokkal ősibb hangszerek, amit a zsoltár már emleget” – mutat rá Székely János katolikus püspök, aki szerint az ószövetségi időkben ezek a hangszerek megvoltak és az Úristent dicsőítették.
A főpásztor szerint az egyházzenei stílusoknak „az örököt, az evangéliumi, a bibliai eredetű szövegeket, és a szent zenének lényegét alkotó mélységét, az Isten nagyságának, szépségének, szentségének a megsejtését” kellene tükrözniük.
Gável András
Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben
