Nem tett vallomást a michigani iskolai lövöldöző, aki több diákot megölt

Nem felelt a rendőrség kérdéseire az a 15 éves diák, aki kedden lőfegyverrel három diáktársát megölte, további hetet és egy tanárt pedig megsebesített az amerikai Oxford középiskolájában - közölte Michael McCabe helyi seriffhelyettes.

Elmondása szerint a másodéves fiú 15-20 lövést adott le félautomata kézifegyveréből a Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található, 22 ezer lakosú településen, majd ellenállás nélkül megadta magát az öt percen belül kiérkező rendőröknek.

A halálos áldozatok között két lány van, egyikük 14, másikuk 17 éves volt. A harmadik halálos áldozat egy 16 éves fiú. A sebesültek többségének állapota a seriffhelyettes szerint stabil, kettejükre további műtétek várnak.

Szülei tanácsára az ámokfutó nem tett vallomást, így továbbra sem világos, hogy mi volt az indítóoka, célzottan vagy találomra választotta ki áldozatait. Azt viszont a hatóságok kizárták, hogy társai is lettek volna a lövöldözés során. Michael Bouchard seriff később arról számolt be, hogy a gyilkos fegyvert az elkövető apja vásárolta néhány nappal ezelőtt, de azt még nem tudják, miért. A fiú lőgyakorlatokat tartott a 9 milliméteres fegyverrel, és később képeket osztott meg róla, illetve az eltalált célpontokról.

McCabe elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a közösségi médiában több diákot előzetesen figyelmeztettek arra, hogy valaki veszélyes akciót tervez az iskolában. A rendőrségnek nincs tudomása semmi ilyesmiről – jelentette ki a seriffhelyettes.

A támadást követően az iskolát lezárták. Egyes diákok az osztálytermekben bezárkózva kerestek menedéket, amíg a hatóságok átkutatták az épületet.

Üzent a gyászoló családoknak a Minnesota államban tartózkodó Joe Biden amerikai elnök is. Őszinte részvétéről biztosította a hozzátartozókat, akiknek – szavai szerint – „el kell viselniük szerettük elvesztésének elképzelhetetlen fájdalmát”.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön gyászolók közel hétezer pár cipőt helyeztek el a törvényhozás washingtoni épülete, a Capitolium előtt 2018. március 13-án. A cipőkkel a Connecticut állambeli Newtown Sandy Hook általános iskolájában 2012. december 14-én történt lövöldözés óta fegyver által elhunyt gyerekekre emlékeznek. 2018-ban már 17 iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban. (MTI/EPA/Michael Reynolds)

Iratkozzon fel hírlevelünkre