Eltűnt épületek nyomában (20.)
A budai Várhegy lábánál található a főváros egyik legszebb fekvésű területe, a Víziváros. A római korban a városrészen át vezetett a Dunával párhuzamos, észak–déli közlekedési útvonal (a mai Fő utca elődje) Aquincum felé. A szarmaták pusztítása után a középkorban több kis település jött létre ezen a területen, amelyet a Duna rendszeresen elárasztott (innen származhat a városrész neve is). Lakosaik Zsigmond király idejében egy egységes városfallal erődítették meg a kis településeket, ezzel sikerült a Duna rendszeres áradásától megóvni a városrészt. Buda elfoglalása után a törökök tovább erősítették a falakat, de ez sem tudott ellenállni az egyesített keresztény hadak támadásainak. Az ostrom után német kereskedőket és iparosokat telepítettek a Vízivárosba, akik a barokk stílus jegyében építették fel házaikat és templomaikat. A 19. század végén elindult urbanizáció alatt a Fő utca barokk építészetét – a Duna felőli oldalon – a historizmus váltotta fel. 
A Fő utca–Pala utca–Bem rakpart által határolt saroktelken álló két darab egyszintes barokk épületet 1869-ben bontották le. Az értékes területre gróf Andrássy Adél építtetett fényűző palotát Pucher József tervei alapján. Pucher József tervrajza jól szemlélteti, hogy a szabálytalan négyszög alakú telekre épült ház egy szabályos, négyzet alakú udvart fog közre. Pucher a Pala utca és a Fő utca sarkát egy íves sarokrizalittal zárta le. Érdekesség, hogy az akkori divattal ellentétben a sarokrizalit teteje nem kapott kupolát vagy tornyot. A háromszintes, három homlokzatos neoreneszánsz palota kivitelezését Schubert és Hickisch építési vállalkozó cég végezte 1871-ben. Az épület a főúri rezidencia mellett bérlakásokat is magába foglalt. A főúri lakosztály az első emeleten kapott helyet, Dunára néző kilátással, míg a bérlakások és az üzletek a Fő utcára eső szárnyban helyezkedtek el. 
A ház 1893-ban Andrássy Tivadarra – Andrássy Gyula miniszterelnök idősebb fiára – szállt örökségként, aki 1897-ban bízta meg Rippl-Rónai József festőművészt, hogy új belsőépítészeti terveket készítsen a palotájához. A mester 1900-ban lett kész a rábízott munkával. Az elkészült első emeleti, Dunára néző ebédlőhelyiség az egyik első szecessziós terem volt az országban, amelyben Zsolnay-étkészletek, Róth Miksa-üvegablakok és Thék Endre bútorok ékeskedtek. Az ebédlő plafonját egy 12 négyzetméteres kovácsoltvas keretezésű Tiffany üveg mennyezettel burkolták. A terem hosszabbik oldalán helyezkedett el a kandalló, fölötte pedig a Zichy Eleonóra (Andrássy Tivadar felesége) ihlette kárpit, a Vörös ruhás nő, melyet Rippl-Rónai tervezett. Az ebédlőből nyitott galéria vezetett az ugyancsak Dunára néző társalgókba, amelyek reneszánsz stílusú bútorokkal és kényelmes díványokkal voltak berendezve. A család visszaemlékezései szerint a főúri rezidencia többi termét perzsaszőnyegek, damaszt karosszékek, márvány asztalok és bronz szobrok díszítették.
1905-ben, Andrássy Tivadar korai halála után az özvegye, Zichy Eleonóra feleségül ment korábbi sógorához, ifjabb Andrássy Gyulához (valószínűleg a vagyon egyben tartása érdekéveb). Mivel pár épülettel odébb, a Margit (ma Bem) rakparton állt az Andrássy család központi palotája, amelyet ifj. Andrássy Gyula az apjától örökölt, ezért a család 1910-ben átköltözött oda. Ekkor az ebédlő bútorait és egyéb elemeit (például a tőketerebesi rózsakertet és parkot ábrázoló három színes üvegablakot) Andrássyak átköltöztették a tiszadobi kastélyukba. Sajnos a második világháború pusztítása után néhány Zsolnay tányér és a hímzett kárpit maradt csak meg az utókor számára. 
Az Andrássy Adél által épített gyönyörű vízivárosi palotát gróf Károlyi Imre politikus és bankár vette meg, aki a díszes palotát 1932-ben eladta a francia államnak. Az épület ekkor lett a Francia Köztársaság budapesti nagykövetsége. A franciák Ray Rezső Vilmos tervei alapján átalakították az épület belső elosztását, ám a követségi igények fokozatos növekedése miatt 1938-ban ismét az átépítés mellett döntöttek. A munkával ekkor már Rimanóczy Gyula építészt bízták meg, aki hozzányúlt az épület külső díszítéséhez is: máig értehetetlen módon a két felső szint ablakairól leszedette az összes stukkódíszt, de a megmaradt első emeleti ablaksor timpanonos kereteit is leegyszerűsítette. 
A második világháború alatt a palota megsérült. A pusztulás oka ugyanaz volt, mint a budai Duna-sor többi részén és a várban: a pesti oldalon felállított szovjet nehéztüzérség irtózatos erejű tüzet zúdított a területre. Ugyan a teljes tetőzet megsemmisült és a födém több emelet mélységben beomlott a Pala utca és a Fő utca sarkán lévő félkör alakú sarokrizalit mögött, az épület menthető állapotban maradt meg. A háború után a nagykövetség a régi épülettel számolt és ugyancsak Rimanóczy Gyulát kérték fel a helyreállítási terv elkészítésével. 
A felújítást azonban a Belügyminisztérium megtagadta és egy csereajánlattal fordultak a franciákhoz: a Fő utcai felújításra szoruló ingatlanért cserébe, ingyen átadja a háborút szinte sértetlenül átvészelő Lendvay utca 27-es számú épület tulajdonjogát. A franciák szinte azonnal rábólintottak a kérésre. Az ingatlancserét követően azonban a Belügyminisztérium kérésére – mindenki nagy megdöbbenésére – a felújítás helyett lebontották a csupán 17 százalékos háborús kárt szenvedett egykori Andrássy-palotát. A rendszerváltás után napvilágot látott belügyi dokumentumok szerint az Andrássy-palotát azért rombolták le, mert Dobi István miniszterelnök, illetve Rákosi Mátyás nem akarta, hogy az ingatlannal szemközti Emmer-palotába 1948-ban beköltöző Államvédelmi Hatóság (ÁVH) hírszerzési központjára rálássanak Franciaország diplomatái. 
A bontás után az értékes telek évtizedekig üresen állt. Nyaranta teniszpályának használták, telente pedig korcsolyapályaként működött, amelyet a pártvezetők családtagjai használhattak a Belügyminisztérium árgus felügyelete mellett. 1964-ben az Esti Hírlap ugyan írt arról, hogy a Bem rakpart 9. szám alatt egy 52 lakásos, 7 emeletes öröklakásos ház fog épülni, ez végül nem valósult meg. Végül 1988-ban Georges Maurios francia építész tervei alapján kezdték el építeni a Francia Intézet ma is álló épületét, amely 1992-ben nyitotta meg kapuit. Az épület modernista-brutalista stílusban épült. A Francia Intézet épületének megjelenése nem méltó a Duna-part világörökségi látképéhez.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
