#RedWeek: Épületek borulnak vörösbe világszerte az üldözött keresztényekért

#RedWeek

A #RedWeek-et idén november 17 és 24 között rendezték meg, hogy felhivják a figyelmet a több száz millió üldöztetést szenvedő keresztény testvérünk helyzetére.

„A világon több száz katedrálist, templomot, emlékművet és középületet piros színnel világítanak meg a november 17-24 közötti #RedWeek alkalmából. A nemzetközi kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a keresztényüldözés problémájára”, írja a Vatican News.

A kampánysorozatot 2015-ben indította az Aid to the Church in Need (ACN) vatikáni segélyszervezet. Kezdetben még #RedWednesday (vörös szerda) néven futott, és csupán egynapos esemény volt.

Ebben az évben, november 17-én a bécsi Stephansdomban kezdődött a megemlékezések sorozata. Ezt követően Ausztria több pontján is összegyűltek a hívek, hogy imádkozzanak az üldözött keresztényekért. Ezen felül Kanadában Montreal és Toronto katedrálisai is pirosban tündökölt, valamint a párizszi Sacré Coeur bazilika. Szlovákiában is több középületet kivilágítottak, Ausztráliában pedig hat egyházmegyében is úgy döntöttek a gyerekek, hogy piros ruhában járnak iskolába. Belgiumban gyertyás körmenetet szerveztek az üldözött keresztényekért.

Tavaly Magyarország is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ennek keretében a Lánchidat, valamint a Gellért-hegy oldalában látható Szent Gellért szobrot világították meg vörös fénnyel.

Forrás: Vatican News

Kiemelt képünk forrása a Vatican News.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!