Rendhagyó kiállítással köszöntötték Pécsett a 90 éves Andrásfalvy Bertalant

A kiállítás Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató népművészeti tárgyú kutatásait mutatja be. Megismerhetjük a néprajzi gyűjtőutak miliőjét, a népzene- és néptánckutatás munkamódszerét és a gyűjtéseken készült felvételek páratlan darabjait.

A kiállításmegnyitón Andrásfalvy Bertalan videóüzenetben elmondta, hogy nagyon hálás a most megnyíló kiállításért, mely a népművészettel kapcsolatos tanulmányainak fontos állomásait mutatja be.

Jövőnk gyökerei kiállítás megnyitója a pécsi Néprajzi Múzeumban. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

A kiállításon feltárul Andrásfalvy Bertalan évtizedek során kiérlelt népművészet koncepciója, amely kutatása tárgyát nem formai és stiláris szempontok, hanem emberi és társadalmi szükségletek alapján vizsgálja. A népművészet – elgondolása szerint – nem öncélú, és alapvetően nem színpadra szerkesztett alkotások tárháza, hanem az egyén kiteljesedésének és külvilágra adott reakcióinak a tükörképe, de a társadalmi és gazdasági változások érzékeny közege is. A kiállítás eddig soha ki nem állított népművészeti tárgyak (szőttesek, főkötők, viseletdarabok), és eddig közöletlen filmek, fotók, térképek, és a gyűjtések során készült dokumentációk segítségével hozza közelebb magát az ünnepeltet, és a népművészetről alkotott képét. 

Női ing geometrikus és növényi hímzésmintával (Forrás: Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya)

A tárlat 2022. március 1-ig tekinthető meg a JPM Néprajzi Osztályán (Pécs, Rákóczi út 15.) keddtől szombatig 10 és 16 óra között. A kiállítást Fuksz Márta, Máté Gábor, Nagy Zoltán, Varga Anna és Varga Sándor néprajzkutatók készítették.


Hirdetés

 

Andrásfalvy Bertalan kincset érő mesegyűjtései – új kötet jelent meg a 90 éves néprajzkutatótól

Százéves Boross Marietta, Szántódpuszta megmentője

Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb