Enyhítenék a helyzetet a lengyel-fehérorosz határon

Telefonon tárgyalt egymással hétfőn Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök és Angela Merkel leköszönő német kancellár a lengyel határnál kialakult migránsválságról - jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség.

Humanitárius segítség a határon rekedteknek

A telefonbeszélgetés, amely az első volt Lukasenka és egy európai vezető között, amióta a tavaly augusztusi vitatott tisztaságú elnökválasztás után a hatodik mandátumára megválasztott fehérorosz vezető rendszere leverte a tiltakozó mozgalmat, a BelTA szerint mintegy ötven percig tartott. A fehérorosz elnöki hivatal egyik Telegram-csatornájára hivatkozó hírügynökség további részleteket nem közölt.

A fehérorosz állami média szerint a két politikus megvitatta, hogyan lehetne megoldani a migránsválságot. Merkel felvetette, hogyan lehetne humanitárius segítséget eljuttatni a határon rekedteknek.

A telefonbeszélgetésre azután került sor, hogy az Európai Unió hétfőn bejelentette: a közeli napokban újabb szankciókat rendel el Lukasenka rendszere ellen.
Brüsszel azzal vádolja Minszket, hogy a fehérorosz rendszer szervezi a lengyel határra érkező bevándorlóáradatot. Egyebek mellett vízumok kibocsátásával, hogy megtorolja a tavalyi tüntetések elnyomása miatt rá kiszabott büntetőintézkedéseket. Fehéroroszország tagadja, hogy ő állna a migránsválság mögött.

Több mint egy hete tartó rendkívüli helyzet

A válság a múlt hétfőn éleződött ki, amikor fehérorosz egyenruhások kíséretében egyszerre mintegy két-háromezer ember – sokan az iraki Kurdisztánból, közöttük számos gyermek – érkezett a fehérorosz-lengyel határra. Kisebb csoportjaik azóta több erőszakos határátlépési kísérletet hajtottak végre. Lukasenka legfőbb szövetségese, Vlagyimir Putyin orosz elnök az elmúlt napokban többször is felszólította az európai vezetőket, hogy tárgyaljanak közvetlenül a fehérorosz vezetővel a válság megoldása érdekében.

Macron Putyinnal tárgyalt

A lengyel-fehérorosz határon kialakult helyzet rendezését támogatta hétfői telefonbeszélgetésében Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a majd kétórás tárgyalás után a francia elnöki hivatal.

„Annak ellenére, hogy a felek különbözőképpen ítélik meg a jelenlegi válság eredetét, az orosz elnök közölte Emmanuel Macronnal, hogy megérti annak szükségességét: véget kell vetni a válságnak, mindenekelőtt figyelembe véve az eszközként felhasznált bevándorlók iránti humánus tiszteletet”

– közölte az Élysée-palota.

Putyin ígéretet tett

A hosszúra nyúlt tárgyalás során a felek megvitatták, milyen szerepet játszhat Oroszország a konfliktus megoldásában. Párizs reményét fejezte ki, hogy a beszélgetésnek kedvező hatása lesz a lengyel határon kialakult helyzetre. Vlagyimir Putyin közölte, hogy tárgyalni fog fehérorosz kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával.

A telefonbeszélgetés célja a francia fél szerint a válság lezárása volt, amelyben Franciaország teljes egészében szolidáris Lengyelországgal. Putyin közölte, hogy az Európai Unió tagállamainak közvetlenül a fehérorosz elnökkel kellene a problémát megvitatnia. Az orosz elnök bírálta továbbá, hogy a lengyel határőrök „lecsaptak” a bevándorlókra.

Egyetértés a gázkonfliktusban

A francia és az orosz elnök egyetértett abban, hogy „enyhíteni kell a gázkonfliktust”, utalva Minszk fenyegetéseire, hogy leállítja az Európába irányuló gáztranzitot. Macron és Putyin egyetértett abban, hogy javítani kell a bevándorlók helyzetén, erősítve az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közreműködését. Mintegy kétezer-háromezer ember – közöttük nők és gyermekek – táborozik a jeges hidegben a két kelet-európai ország határán. Brüsszel Lukasenka rendszerét vádolja azzal, hogy ő szervezi a menekültáradatot, megtorlásul a nyugati szankciókra. Minszk ezt tagadja.

Az esetleges határsértések megakadályozására Lengyelország több mint 15 ezer katonát vezényelt a határőrök és a rendőrök támogatására a határ térségébe. A Kreml sajtószolgálata szerint a két fél elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy nem történik előrelépés az ukrán konfliktus rendezésében. Megjegyezték, hogy a Donyec-medencében rosszabbodott a helyzet. Putyin felhívta a figyelmet az amerikaiak és szövetségeseik fekete-tengeri hadgyakorlatának provokatív jellegére, ami fokozza a feszültséget Oroszország és a NATO között – írta a RIA orosz hírügynökség az orosz elnöki hivatal közleményére hivatkozva.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/PAP/Artur Reszko

Iratkozzon fel hírlevelünkre