Eltűnt épületek nyomában (18.)
A másfél évszázadig tartó török uralom alól az egyesített keresztény haderő – többszöri sikertelen kísérletet követően – 1686. szeptember 2-án szabadította fel Budát. Az ostrom alatt lerombolt és felégetett Budán rendkívül rossz volt a közegészségügyi helyzet. A romos utcákon az elesettek és lakosok temetetlen holttestei mellett sorra gyűltek a szeméthalmok, és ugyancsak oda folyt ki az udvarokból a szennyvíz is. A sok szenny és a rettenetes higiénés állapotok miatt sorra ütötték fel a fejüket a gyilkos járványok. 1691-ben gyilkos pestisjárvány söpört végig Budán. Gondoljunk csak bele, mennyire rémisztő lehetett egykor egy pestis, amelyről csak azt tudták, hogy gyorsan terjed, halált okoz, és nincs rá semmilyen orvosság.
A 21. század emberének már kezében vannak a hatékony védekezés eszközei, amelyekkel csökkenteni tudja egy járvány okozta pusztítást. Ugyanakkor a 17. századi embernek nem maradt más, csak az imádkozás. A pestisjárvány során a budai polgárok fogadalmat tettek, ha Isten és a szentek segítségével túlélik a járványt, közadakozásból fogadalmi emlékeket, Szentháromság-szobrot építenek a Budai Nagyboldogasszony-, ismertebb nevén Mátyás-templom előtti térre. Az 1713-ban emelt Szentháromság-szoborról kapta a nevét Buda egyik legszebb és leghangulatosabb tere. 
A tér nyugati oldalán, a Szentháromság és az Úri utca sarkán Budapest második világháborús ostroma előtt három barokk-kori épület állt. A legjellegzetesebb épület az egykori Szentháromság tér 8-as szám alatt épült Radics-ház volt. Az egy emelet magas, saroktoronyban végződő épület Radics Arzén kereskedő 1805-ben építtetett családja és üzlete számára. Tőle balra, a Szentháromság utcában egy kifejezetten vékony – két ablak szélességű, két emelet magas – épület, a Verderber-ház állt, amely Verderber Katalin és Róza ötvös mesterek tulajdona volt (őseik még a törököktől tanulták a mesterséget). A Radics-háztól jobbra állt az egykori Érczhegyi-ház, amelynek tulajdonosa Érchegyi Ferenc udvari könyvkötő és főlövész mester 1870-ben építtette rá a második emeletet. E három épület harmonikusan ellensúlyozta a szentháromság utca túloldalán álló egykori budai városházát. 
A harmadik birodalom őrült vezetője, Adolf Hitler Budapestet erőddé nyilvánította, amelyet az utolsó emberig védeni kellett. Ennek következtében a német egységek a jól védhető budai Várba vonultak vissza. A támadó szovjetek a védők megtörésére a Vérmezőről és a Duna sorról katyusákkal és a nehéztüzérséggel lőtték a várat. Az irdatlan csapás a polgárváros, azon belül a Szentháromság teret is súlyosan érintette: 1945. január 16-ára virradó éjjel a szentháromság tér sarkán álló épületeket telibe találta egy a Vérmező térségéből indított rakétatüzérségi támadás (rakéta sorozatvető tüzérségi eszköz =katyusa). A támadás a földdel tette egyenlővé a Verderber-, a Radics- és az Érczhegyi-házat. Az ostrom ellenére a házban maradt lakosok úgy tudtak megmenekülni a biztos pusztulástól, hogy az épületek alatt húzódó, egybenyíló pincerendszeren keresztül kétháznyival odább rohantak. 
A második világháborút követően az épületmaradványokat a térszintig visszabontották és az eredetileg három épületnek helyet adó telket egy helyrajzi területté vontak össze (így megváltozott a saroktelek házszáma Szentháromság tér 7–8.-ra). Az 1947-es ásatások nyomán több, szépen faragott középkori követ találtak, ezek azonban az építési huzavona közben sajnos eltűntek, az egyetlen helyreállítható középkori emlék így a boltozatos pincehelyiség maradt. 
A Szentháromság tér 7–8. alatti telek beépítésére 1963-ban bonyolítottak le először pályázatot. A kiírás szerint a földszintre vendéglátóipari egységeket, míg az emeleteken lakásokat kellett kialakítani. A felhívására végül huszonkilenc modern terv érkezett be, de a zsűri egyet sem talált elég jónak. Egyik terv sem tért vissza a budai polgárvárosra jellemző barokk kori irányvonalra, helyettük a tervek többségében csak ismétlődő, nagy üvegfelületeket helyeztek egymás mellé, mellőzve minden képzőművészeti igényességet. 
1975-ben a terület a Diplomáciai Testületeket Ellátó Iroda kezébe került és 1981-re felépült Jánossy György és Laczkovics László (Közti) építészek kétemeletes „diplomataháza”. Jánossy és Laczkovics építészek fittyet hánytak a vár tradicionális építészeti stílusaira és egy önző, a szocializmus múló építészeti irányvonalait követő tervet tettek le az asztalra. Az épület tömege és magassága illeszkedett ugyan a polgárváros szövetébe, de szocmodern stílusa és az épület fehérre lefestett tégla homlokzata elképesztő igénytelenséget mutat.
Jól szemlélteti a tervezőpáros elődeik iránt érzett érzéketlenségét, hogy a főváros legszebb történelmi terének sarkára olyan épületet terveztek, amelynek tetőzetére sportkocsi bukólámpára hasonlító tetőtéri ablakot terveztek. A tervezők itt egyáltalán nem az illeszkedést tartották szem előtt, hanem azt, hogy megmutassák a tetőtérből a Mátyás-templomra és a térre irányuló fantasztikus panorámát. 
A „diplomataház” Lázár György kommunista miniszterelnök idején hírhedt szerelmi fészek és titkosszolgálati megfigyelőhely volt: a szocialista blokk politikusait, illetve később, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőit sokszor itt szállásolták el. Az ő kellemes időtöltésükről diplomás kurtizánok és ügynökök gondoskodtak. A titkosszolgálat természetesen lehalgatta szobákat és egyes visszaemlékezések szerint még kamerákat is beépítettek a bútorzatba. A kompromittáló felvételeket és anyagokat később – ha a politikai érdek úgy hozta – felhasználhatták a vendégek ellen. 
A rendszerváltást követően az állam eladta az épületet és a közelmúltig egy háromcsillagos hotel, a Burg Hotel működött az épületben, amelyet a pesti köznyelv csak „piroslámpás fehér háznak hívott”. Az idén épp negyven éve átadott, kívülről-belülről teljesen idejétmúlt és városidegen egykori „diplomataházat” nemrégiben a Magyar Nemzeti Bankhoz kötődő Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány megvásárolta és tervezi az átépítését. Nagy valószínűség szerint az átépítést követően, a környező barokk és copfstílusú épületekhez jobban illeszkedő külsőt kap az épülettömb. Nemrég a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építészkamara közleményt adott ki, amelyben tiltakoznak az átalakítás ellen, mivel szerintük „az épület a 70-es évek kiemelkedő építészeti alkotása, példamutató módon oldja meg kortárs és egyben időtálló építészeti eszközökkel a környezethez való illeszkedést”. Jómagam nem vagyok építész, de szerencsére rendelkezek jó ízléssel, így tiszta szívből remélem, hogy ez a fehérre lefestett téglahomlokzatú, egykori pártállami piroslámpás ház, olyan sorsra jut, ahova az őt létrehozó politikai berendezkedés: a történelem szemétdombjára.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
