Gyülekeznek a migránsok

Több, mint ezer főre nőtt az a migránscsoport, amely a néhány napja bezárt Kuznica Bialostocka lengyel-fehérorosz határátkelő közelében táborozik - közölte pénteken a lengyel határőrség szóvivője. Beszámolt arról, hogy az utóbbi órákban is több csoportos határátkelési próbálkozást hiúsítottak meg.

A határátkelőnél hétfőn vertek sátrakat a fehérorosz oldalról fegyveres egyenruhások kíséretében érkezett bevándorlók. A lengyel hatóságok az utóbbi napokban mintegy 800 főre becsülték az ezen a helyszínen táborozók számát, míg az egész lengyel-fehérorosz határszakasz mentén jelenleg 3-4 ezer migráns tartózkodik értesüléseik szerint.

A határőrség szóvivője, Katarzyna Zdanowicz szerint péntek reggel Kuznica Bialostockánál újabb migránsok tucatjai csatlakoztak az ott táborozókhoz. Előtte átjutottak a Kuznica Bialostocka határátkelő fehérorosz részén, anélkül, hogy lengyel területre léptek volna. A határátkelőt Lengyelország kedd reggel bezárta.

A lengyel sajtó a fehérorosz állami határbizottság (GPK) közleményét is idézi, amely szerint délelőtt egy másik, mintegy százfős csoport is a határ irányába tartott.

Beszámolt a szóvivő arról is, hogy Kuznica Bialostockánál éjjel fehérorosz határőrök egy 40 főnyi, többségében nőkből és gyermekekből álló csoportot a határkerítéshez szorítottak. A határon végül nem jutottak át, a meghiúsult kísérlet után a csoport távozott – mondta el a szóvivő. Egy másik csoportos határátkelési kísérletre a Kuznica Bialostockától mintegy 150 kilométerre délre eső Polowce településnél került sor. Ott mintegy száz migráns kövekkel és faágakkal dobálta meg a lengyel határőröket, de a határon nem sikerült átjutniuk.

A szóvivő szerint a lengyel határőrök az előző hetekben történt provokációk után újabbakat is észleltek a fehérorosz rendvédelmisek részéről. Ezúttal két alkalommal lézerfénysugarakat irányítottak a lengyel határőrök felé; a sugarak ereje nem ismert, és azt sem tudják, okoznak-e látáskárosodást

– mondta el Zdanowicz. Hétfő óta, amikor különösen feszültté vált a helyzet a fehérorosz határon, a lengyel határőrök több tömeges határsértési kísérletet hiúsítottak meg. Az év eleje óta a lengyel-fehérorosz határon közel 33 ezer határsértési kísérletet regisztráltak, november eleje óta mintegy 4500-at.

Lengyelország a migrációs nyomás megfékezése céljából szögesdrótkerítést emelt a fehérorosz határon, ezt a jövő év közepéig megerősíteni tervezik egy öt méter magas, mozgásérzékelőkkel és kamerákkal felszerelt acélfallal.
A lengyel nemzetvédelmi miniszter, Mariusz Blaszczak pénteken a Twitteren közölte:

Lengyelországba brit hadmérnökök érkeztek terepszemlére, és segítenek majd a lengyel katonáknak a határkerítés megerősítésében.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a migránsokat, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a migránsokat odaszállító légitársaságokkal szemben.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön az Európai Unióba igyekvő migránsoknak osztanak élelmiszersegélyt a lengyel határnál, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 11-én. MTI/EPA/STR

Iratkozzon fel hírlevelünkre