Eltűnt épületek nyomában (17.)
A Március 15-e tér már a római korban is fontos közlekedési helyszín volt: abban az időben a budai oldalon lévő Aquincum és a pesti oldalon álló Contra Aquincum között rév közlekedett. A Krisztus utáni 4. században a kereszténnyé lett rómaiak ezen erődítmény déli falához imahelyet építettek, amelynek romjai fölé Szent István király egy templomot emelt a Boldogságos Szűz tiszteletére. 1046-ban ennek a templomnak a kriptájába temették el Szent Gellért püspök földi maradványait (a püspök sírját a török hadak feldúlták, azonban 2002-ben a törökök elől kimenekített, és ez idáig Muránóban őrzött vértanú sarokcsontját és csigolyacsontját a főoltáron található ereklyetartóban helyezték el újra). 
Ferenc József koronázására 1867-ben a templom előtt állították fel azt az emelvényt, amelyen a király letette hivatalos esküjét (innen ered a tér korábbi neve az Eskü tér, amelyet egészen a második világháborúig használtak). Ezt a történelmi pillanatot dolgozza fel – hibásan – Ernst Marischka 1955-ös Sissi filmje is, amelyben jól felismerhető a belvárosi plébániatemplom díszletváltozata. A filmben az újdonsült király a koronázó dombra lovagol fel, amely azonban nem itt, hanem pár száz méterre odébb lévő Széchenyi téren volt a valóságban. Az eskünek részese volt Ferenc József felesége, Erzsébet is, akinek a személye pár évtizeddel később fontos szerephez jut a tér és a környék történetében. 
Erzsébet, „Európa legszebb és legsportosabb” királynéja különleges vonzódást érzett a szabadságszerető magyarokhoz. Nagy valószínűséggel ő is hozzájárult (a politikai és hatalmi kényszer mellett) ahhoz, hogy 1867-ben létrejött a kiegyezés Magyarország és Ausztria kötött. Mindemellett Erzsébet szeretett Budán a királyi palotában tartózkodni (itt született Mária Valéria főhercegnő), de igazán Gödöllőn érezte otthon magát, távolt a Bécsi udvar zajától. A korabeli pletykák szerint viszonya volt gróf Andrássy Gyula miniszterelnökkel, de ezt a történészek ma már cáfolják. Később megtanult magyarul, kifejezetten szeretett magyaros ruhában megjelenni a társasági eseményeken, és magyar társalkodónőt választott maga mellé Festetics Mária személyében. Ezért is sújtott le minden magyart Erzsébet halálhíre. 1898-ban Genfben egy olasz anarchista, Luigi Lucheni szíven szúrta a királynét, akinek utolsó szavai Sztáray Irma udvarhölgyéhez magyarul hangzottak el: „Mi történik velem?” 
Erzsébet halálával a személye körül kialakult kultusz nem szállt vele együtt a sírba, hanem megmaradt, sőt meg is erősödött. A hálás magyar nemzet utakat, tereket és intézményeket nevezett el róla, illetve szobrokat emeltek tiszteletére (Budapesten Erzsébetváros, az Erzsébet tér és az Erzsébet körút mellett a híd őrzi emlékét). A magyar országgyűlés törvénybe iktatta emlékét és központi szobrának felavatásáról már halálának évében döntött. 1900-ban írták ki az első szoborpályázatot, ám csak az ötödik lett sikeres, amikor az 1919-es kiírás nyomán az emlékműbizottság elfogadta Zala György szobrász és Hikisch Rezső műépítész tervét. Az alkotók a 19. század végének akadémista stílusában megmintázott ülő nőalakot egy kupolacsarnokban, úgynevezett gloriettben helyezték el. A gloriett különlegessége, hogy a teteje nyitott volt és az azon keresztül beszűrődő nap minden év június 8-án 12 órakor (Erzsébet magyar királynévá koronázásának napján) világította meg teljes egészében a szobrot. Az emlékmű helyszínére vonatkozóan ugyancsak több terv született, végül a Széll Kálmán miniszterelnök által eredetileg kijelölt Szent György tér helyett Bethlen István miniszterelnök javaslatára az Eskü tér (mai Március 15-e tér) lett az emlékmű helye, a róla elnevezett híd mellett és ötven méterre attól a helytől ahol férje 1867-ben letette az esküt a magyar rendek és egyházi méltóságok előtt.
Szeptember 25-én hatalmas avatóünnepséget rendeztek: díszruhás testőrök és koronaőrök, valamint népviseletbe öltözött fiatalok és cserkészek álltak az emlékmű körül. A Himnusz eléneklése után Zsitvay Tibor igazságügy-miniszter mondott beszédet, és miután Sipőcz Jenő polgármester a főváros nevében átvette a szobrot, előbb Horthy Miklós kormányzó, majd az előkelőségek koszorút helyeztek el a talapzaton. Ezután megkondították Budapest összes templomának harangját és harminchárom díszlövést adtak le a Dunán horgonyzó három Monitorból. A Szózat elhangzása után az ünnepély zárásaként a csapatok díszmenettel köszöntötték a kormányzót. 
A szoboravatást követő hajnalon ismeretlen tettesek feldúlták a kegyelet koszorúit. Az esemény mélységesen felháborította az akkori közvéleményt. Történészek az illegális kommunista párt aktivistáit sejtik a barbár tett mögött, akik valószínűleg bosszúból dúlták fel a koszorúkat, tiltakozva Sallai Imre ás Fürst Sándor kommunista mozgalmárok kivégzése ellen. A tettesek kiléte azóta is ismeretlen. A szobor ezt követően zarándokhellyé vált, rengetegen keresték fel és vittek virágot a magyarok királynéjának. A kupolacsarnokon belül kőpadokra lehetett leülni, de a szobor posztamensére is fel lehetett ülni egy fénykép erejéig. 
Budapest második világháborús ostromában egy tucat kézifegyverekből érkező lövés érte a szobrot (a sors különös fintora, hogy az egyik lövés szívtájékon ütött lyukat a szobron, pontosan ott, ahol Luigi Luchen olasz anarchista halálosan megsebesítette Erzsébetet). A szobor köré épült gloriett alig sérült meg, csupán a kőből faragott párkányzata pattogzott le egy méter hosszúságban. Figyelembe véve a környék borzalmas pusztulását, az emlékmű megmenekülése szinte a csodával határos. A háborút követően is megmaradt az Erzsébet-emlékmű népszerűsége. Az emlékmű harmincnégy évi előkészület után, mindössze alig több mint 20 évig maradhatott a helyén. A kommunista hatalomátvétellel után a királyné személye is osztályellenséggé vált, így 1953-ban a pártvezetés utasítására Erzsébet szobrát egyszerűen lecserélték Stróbl Alajos Halászlány-kút alkotására. Ezzel együtt a tetején lévő lyukat is befedték, így Erzsébetre és a kiegyezésre utaló utolsó kapcsolatot is megszüntettek. Sajnos a gloriett sem állt a téren sokáig: a hivatalos indoklás az új Erzsébet híd építésekor útban volt és elbontásra került az 1960-as évek elején. Új kutatások és fényképek tanúsága szerint a gloriett nem akadályozta az új kábelhíd építését, annak bontását városképi okok miatt rendelték el: az akkori felfogás szerint nem illett bele a modern Erzsébet híd látképébe. 
Erzsébet szobrát végül nem olvasztották be (mint ahogyan akkoriban több más szobrot), végül egy sülysápi raktárba került. Évtizedekig porosodott szinte elfeledve, amikor Ráday Mihály városvédő (a híres színész Ráday Imre fia) megtalálta a raktárban és kezdeményezte a szobor újbóli felállítását. Végül 1986 telén az eredeti helyszínnel szemben, az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Döbrentei téren állították fel újra Erzsébet királyné szobrát, de már az eredeti alkotás fölé helyezett architektonikus rész, a gloriett nélkül.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
